xe Deszy - Gondolatok: március 2014

Pages

Subscribe:

2014. március 29., szombat

Időutazás - Hogyan lettem blogger?


Sziasztok!

Ask.fm-en kaptam egy kérdést, amire nagyon szívesen válaszolok, de úgy érzem, nem lett volna elég az a keret, amit ott lehet írni, így gondoltam, egy külön posztban adok választ. 

A kérdés a következő volt:

Hogy jött neked ez a blogozás? És hogyan lettél blogturnés? Hogyan kezdődött ez az egész? Elmesélnéd?:)
A választ - remélem, nem gond - kicsit távolabbról indítanám. Ugyanis blogolni csak néhány éve blogolok, de ahhoz, hogy az első blogomat elindítsam, elég sok mindennek össze kellett állnia. 
Nem vagyok az internetgeneráció gyermeke, nem ebben nőttem fel. De még az első számítógépünket is akkor kaptuk, amikor én már általános iskolás voltam. Ennek ellenére már a kezdetekben is imádtam, meg egyébként általában ezeket a "ketyeréket" én kezeltem otthon. (Én hangoltam össze a tévét a videóval, én vettem fel minden héten a Heti hetest és Apa mobiljával is én "szöttyögtem".) Lényeg a lényeg, nagyon szerettem a számítógépeket, akkoriban még leginkább játék szintjén, aztán valamikor ötödikes koromban megismertettek az internet világával, ami akkor Magyarországon még eléggé gyerekcipőben járt. Innentől megállás sem volt odáig, hogy mindenfelé regisztráltam, ahogy az jó gyerekhez illik (már akkoriban is Deszy néven, bár eleinte sok helyen volt még az Deszi is, az y őrület csak később jött, sőt még egy olyan korszakom is volt, amikor :Đeszyként írtam a nevem xD), és elkészítettem az első G-Portálos oldalaimat. (Úristen, van itt még valaki, aki emlékszik, hogy a G-Portál milyen menő volt valamikor?) Egyébként ezek az oldalaim most is elérhetőek, jókat mosolygok rajtuk. 
Közben a könyveket is nagyon szerettem, tulajdonképpen a blogolást is ennek köszönhetem, pedig nem könyves bloggerként kezdtem. Belesodródtam ugyanis a nagy Harry Potter fandomba, és természetesen engem is elért a fanfiction őrület. Aztán pár évvel később jött a Twilight, és valahogy ráakadtam a Merengőn Spirit Bliss A múlt árnyai című ficjére. Akik ismerik, azok talán emlékeznek rá, hogy Spirit nem fejezte be a történetet Merengőn, hanem egy szép kis linkkel átirányította az olvasókat a blogjára. Én meg mentem. 
Közben elkezdtem rövidebb fanfictionöket írni, és gondoltam, miért is ne követhetném Spirit útját? (Főleg, hogy láttam, sok olvasójának is saját blogja van már.) Úgyhogy én is csináltam egyet, és igen, ezen a fanficjeimet és más történeteimet osztottam meg nagy erőkkel. Közben egyre többet olvastam, egyre jobban beszéltem angolul, és egyre több olyan hírt olvastam a kedvenc könyveimmel kapcsolatban, amire valahogy magyarul nem találtam rá. Így született meg a Deszy kuckója oldal, eleinte főleg Twilight, Harry Potter, Csitt, csitt és persze Árnyvadász témában hoztam a híreket, és folyamatosan osztottam meg mindenféle filmelőzetest is, mert azokat is imádtam. Ez persze azt generálta, hogy egyre többet olvastam könyveket, és a filmadaptációk felé is sodródtam. Mellette pedig gyakorlásként elkezdtem kimaradt jeleneteket lefordítani, leginkább Cassandra Clare-től. 
És meglepő módon még olvasóim is lettek. A mai napig nem igazán tudom, hogy hogy történt, mindenesetre lettek olvasóim, én meg örültem. Közben már egyetemista lettem, eleinte nem kolis, hanem bejárós, úgyhogy az utazgatással és a lyukas óráimmal sok "fölös" idő szakadt a nyakamba, ezeket pedig a laptopommal kettesben töltöttem valamelyik egyetemi aulában vagy a vonaton. Fordítottam, posztoltam. Aztán újabb blogokat hoztam létre, míg el nem jutottam odáig, hogy most már nem is tudom, hány blogom van. (De tényleg.)
A Deszy kuckója oldallal kapcsolatban kerültem közelebbi viszonyba a könyves bloggerek világával is. Mert bár nem konkrét könyves blogger voltam, elég sok könyves hírt hoztam az oldalamon, és a belőlük készülő adaptációkkal is rendszeresen foglalkoztam. Aztán mire felkaptam a fejem, egyre több könyvekkel foglalkozó ismerősöm lett, köztük Szilvi a Könyvmolyképzőtől, és Katona Ildikó, nagy könyves bloggerek (a mai napig nem felejtettem el, amikor Kelly először írt nekem), aztán ahogy telt az idő, még írókat is megismertem. 
Közben elkezdődött a Csontváros körüli filmes mizéria, egyre több hír jött, és mit is csinálhatna egy mániákus blogger lány? Hát persze, hogy rajongói oldalt. (És igen, hetekig gondolkoztam, hogy bele merjek-e vágni. De végül arra jutottam, nem lehet az olyan sok plusz munka. Aha, ahogy én azt elképzeltem...) És ez volt a következő fokozat. Félelmetes, hogy az Árnyvadász oldal mennyi rajongót gyűjtött egybe, és aztán azt vettem észre, hogy számomra kvázi idegenek tudják, hogy ki vagyok és olvassák, amit írok. (Ez egyébként eleinte nagyon félelmetes volt.) Így egyre több oldalról lettek olvasóim, netes ismerőseim. Azok, akik a fanfictionöket szerették. Azok, akik a könyves híreket olvasták, amiket szállítottam. Azok, akik Cassandra Clare könyveit szerették.
Sajnos az Árnyvadász oldal mellett a Deszy kuckója oldal szépen lassan elsikkadt, de közben egyszer-kétszer tettem próbát arra, hogy újraindítsam, és külön könyves blogot is létrehoztam, de valahogy nem akart összeállni egyik sem. A Deszy kuckója oldal valahogy a múltam része lett, a könyves blogom meg a fenének sem akart a jelenem meg a jövőm lenni. Így nagyjából maradtam aktívan Árnyvadász, illetve amikor éppen időm engedte, frissítettem az írásaimmal foglalkozó oldalakat, a HP ficest, meg a saját novellást. (Meg próba jelleggel létrehoztam még néhány blogot, aminek a nagy része nem pont úgy sült el, ahogy reméltem. Általában időhiány miatt. Most is épp egy ilyen blogon tartózkodsz. :D)
Aztán Kelly előállt a blogturnézás ötletével, amibe konkrétan rögtön beleszerettem. Nagyon szerettem volna a része lenni, és szerencsére Kellyék örömmel fogadtak. Szépen lassan elkezdett szerveződni a dolog, leginkább Kellynek köszönhetően. A vele való ismeretségnek köszönhetően alapítótag lehettem, az első sorból figyeltem, ahogy kezdődött. Aztán amikor összejött egy csapat, meg voltak kiadók, akik hajlandóak voltak együtt dolgozni velünk, ténylegesen is elkezdődött. De azért akkoriban jó sok munka meg egyeztetés volt még. (Na, munka az most is van persze, csak kicsit más jellegű.) Ki kellett találnunk a nevünket, egy olyan működőképes rendszert, amiben több teljesen különböző korú, lakhelyű, ízlésű és habitusú ember együtt tud dolgozni... Az első turné elképesztően kalandos volt, de már akkor is nagyon élveztem.
Mindenesetre a fejembe vettem, hogy mire az első turné elindul, addigra én már külön könyves bloggal szeretnék benne részt venni, nem a Deszy kuckója oldallal. Hetekig dolgoztam rajta, valószínűleg ennyit még soha nem foglalkoztam huzamosabb ideig bloggal, már ami az "alapozást" illeti. Megpróbáltam kitalálni, milyen rendszer működne nekem egy-egy értékelésnél, milyen design lenne jó (ezzel akkor sem, és most sem vagyok teljesen elégedett), milyen menüpontok kellenének stb. És bár az első egy-két posztom elég küzdelmes volt, végül is úgy érzem, most már nagyjából összeállt a dolog, és merem magam könyves bloggernek hívni.  
Szóval közvetetten a blogturnénak köszönhetem a könyves blogomat is, mert ez a kezdeményezés adta meg a löketet, ami ahhoz kellett, hogy végre lépjek.  
Összességében mindenkit csak biztatni tudok, aki szeretné elkezdeni. Azt gondolom, életem egyik legjobb döntése volt, hogy belevágtam. Rengeteg jó barátot és ismerőst köszönhetek ennek, hihetetlen mennyiségű tudást, hatalmas élményeket (könyves események, dedikálások, közös mozizások, Árnyvadász tali, Gutenberg-villa nyaralás), és az biztos, hogy soha nem unatkozom. De tényleg soha. Sőt, általában egyszerre több dolgot is csinálok, mert krónikus időhiányban szenvedek. El se hiszitek, hogy mennyi ötletem lenne még az Árnyvadász oldalhoz is, amit képtelen vagyok megvalósítani az időfaktor miatt.  
Mindenesetre nagyon boldog vagyok a magam kis blogjaival, és ennél boldogabb már csak akkor lehetnék, ha valami ilyen irányú munkát is sikerülne találnom. Ölni tudnék egy könyvkiadói állásért. :D De addig is dolgozom tovább ezeken az oldalakon, és ahogy magamat ismerem, fogok én még próbát tenni új projektekkel is. (Most épp a Csillagainkban a hiba rajongói oldallal.)
Remélem, a kérdésre válaszoltam, valószínűleg túl hosszan is, ezért bocsi. :D Ha mégis érdekelne még valami, kérdezz nyugodtan!