A tűzzel festő férfi

Sziasztok!

Erre az elképesztő videóra most bukkantam, és még mindig a hatása alatt vagyok. És amikor ilyesmit látok, mindig elgondolkozom, meddig terjedhet az emberi kreativitás. Csodálatos!

Steve Spazuk tűzzel "fest". Vagyis a tüzet használja fel arra, hogy félelmetesen gyönyörű alkotásokat hozzon létre a papíron.

Ezt látni kell:

Rafflecopter - Hogyan?

Sziasztok!

Elég gyakran látok kérdéseket azzal kapcsolatosan, hogyan is lehet az olyan nyereményjátékokban részt venni, ahol Rafflecopter doboz van. Nos, lássuk!

Először is, tisztázzuk! A Rafflecopter doboz valahogy így néz ki:

A sorok száma, az időtartam, minden változó, de a külső kb. ez.

Minden egyes ilyen játéknál az első, amit tennetek kell, hogy bejelentkeztek a dobozba!

Bejelentkezés előtt valahogy így fest a doboz:

A jó hír, hogy ahogy láthatjátok, be tudtok jelentkezni Facebook profillal vagy e-mail címmel. Az biztos, hogy az egyikre szükségetek lesz, mert ha esetleg nyertek, e-mail cím nélkül sajnos nem tudunk értesíteni titeket. (Fontos! Amennyiben Facebook profillal jelentkeztek be, a játék létrehozója azt az e-mail címet fogja látni, amivel Facebookon regisztrálva vagytok, tehát nagy eséllyel ezen az e-mail címen fog majd értesíteni, ha esetleg nyertek.)

Ha a bejelentkezés megtörtént, szépen egymás alatt - ahogy fent - láthatjátok, milyen feladatok várnak rátok. Ez elég változó lehet, a legtöbb esetben két dologgal fogtok találkozni:

1. Facebook lájkolás

Nincs más dolgotok, mint rákattintani a sorra, amit épp tölteni szeretnétek. Ha Facebook lájkról van szó, így fog kinézni a dolog:

Ilyenkor ha már lájkoltátok az oldalt, nincs más dolgotok, mint rányomni a zöld I'm a Fan gombra. Ha még nem, akkor lájkoltok és utána teszitek meg ugyanezt. :)
Ha jól csináltátok, a pontot már ki is pipálta a rendszer:

Ezt egyébként nem csak fent a beszürkült sávon látjátok, hanem érdemes figyelni a doboz jobb felső sarkát is. (Ami most itt 1/10) Ez a tört mindig azt mutatja, hogy az összes megszerezhető pontból (ami ebben az esetben 10), mennyit gyűjtöttetek már össze (ami ebben az esetben 1). 

Lehetséges, hogy több oldalt is lájkolnotok kell/lehet, akkor ezt szépen sorban ugyanígy végigcsináljátok. 

Előfordulhat, hogy nem Facebook oldalt kell lájkolni, hanem Twitter oldalt követni, a dolog ott is nagyon hasonlóan zajlik, csak ott be kell írnod a Twitter azonosítódat. 

Az is lehetséges, hogy nem csak követni kell az adott Twitter oldalt, hanem lehet tweetelni is, az valahogy így fog kinézni:

Itt a fehér részre a tweet linkjét kell beszúrni, majd megint csak a zöld gomb. (Mindig a zöld gomb!)

2. Kérdésre kell válaszolnotok

Szintén elég gyakran előfordul, hogy valamilyen kérdésre várja a helyes választ a Rafflecopter doboz készítője.

Ilyen esetben megint csak rányomtok a sorra, mire lenyílik egy kis dobozka, az előzőhöz hasonlóan. Innentől kezdve elég egyértelmű a dolog, az üres fehér helyre beírjátok a helyes választ, majd a zöld Enter gombra nyomtok. 

Ennyi az egész, semmi több, nincs szükség plusz megerősítésre.

Persze a Rafflecopter elég sokféle feladatra ad lehetőséget, általában ha ezt a két funkciót tudjátok használni, az elég, illetve ezeket ismerve minden más már egyértelmű. Lehetséges, hogy azt kérik, hogy hagyj kommentet valamilyen blogposzt alá például, oszd meg a posztot Facebookon vagy esetleg kövess egy oldalt Pinteresten. Minden esetben egyértelműen kiírja a doboz, hogy mi a feladat, és mindig a zöld gombbal lehet elfogadtatni. Ha a zöld gombot megnyomtad, a neved már a kalapban van a megfelelő pontszámmal, amit az adott sorban látsz. Nincs is több dolgod, mint várni.

Nem kell megijedni, ha nagyon könnyűnek tűnik a dolog, mert valóban az!

Amit még érdemes tudni:

• A bal felső sarokban van egy takaros kis visszaszámláló, innen látjátok, hogy mennyi időtök van még játszani.
• A doboz tetején a középső szám az összes megszerzett pontot jelzi, tehát ebből tudhatjátok, hogy mekkora a verseny a nyereményre, nyereményekre.
• Előfordulhat, hogy lesznek olyan lépések, amelyeket akár minden nap megismételhettek, és az azért járó pontot így minden nap újra és újra bezsebelhetitek. Ha ilyen fordul elő, akkor azt a Rafflecopter doboz egy üzenettel mindig jelzi, ha már teljesítettétek az aznapit.
• Előfordulhat az is, hogy van olyan pontja a játéknak, amit kötelező végrehajtani. Mondjuk egy példa: csak akkor vehetsz részt a játékban, ha lájkoltál egy bizonyos Facebook oldalt. Ebben az esetben csak akkor fogod látni a többi lehetőséget, ha a Facebook oldal lájkolása már megtörtént, egyébként nem.
• A Rafflecopter és a Rafflecopter létrehozója nem hülye. Azaz teljesen felesleges fals hülyeségeket beírni, megpróbálni csalni, ha esetleg megosztást kérnek és URL-t kell beszúrni. A Rafflecopternek van egy hátsó rendszere, amiben a játék létrehozója látja az elküldött válaszokat, és ellenőrizni tudja ezeket. Amennyiben csalást lát, simán törölheti a felhasználó minden próbálkozását, nem csak a szabálytalant, hanem mindet - tehát kvázi néhány kattintással lehet diszkvalifikálni. 
• Ami pedig a másik oldalt illeti: amikor a játék véget ér, a Rafflecopter oldalán a tulajdonos néhány kattintással tud sorsolni. A randomgenerátorral, ami a rendszerben működik. Nem állítom, hogy a sorsolással nem lehet csalni, mert hát persze, hogy lehet. De ha pl. van 1500 pont, amit összegyűjtöttek a játékosok, a játék kiírója pedig egy konkrét embernek akarná odaadni a nyereményt, akkor vagy mindenki mást egyesével diszkvalifikálnia kell vagy addig nyomkodni a sorsoló gombot, amíg az illetőhöz nem ér. Pepecs munka, szóval ilyesmi szerintem nem igazán fordul elő. Ezért is népszerűek mostanság ezek a dobozok, mert mindkét fél könnyen tudja használni, és mindkét oldalról kizárható vagy legalábbis csökkenthető a család lehetősége. 

Remélem, érthetőbbé vált a dolog. 

Jó játékot mindenkinek!

Ask.fm jubilálok

Sziasztok!

Nem voltam biztos benne, hogy megírjam-e ezt a posztot, de aztán végül arra jutottam, hogy miért is ne? 

Ezen a héten lett meg az ask.fm oldalon a 2000. kérdésem. Kissé furcsa belegondolni, hogy ez milyen gyorsan összejött, és kifejezetten félelmetes, hogy mennyi furcsábbnál furcsább kérdést kaptam ez alatt az idő alatt. És bár nem mindig jó dolog, hogy fent vagyok - egy-egy kifejezetten bántó kérdés sokszor elrontja a kedvemet -, másrészről sok megmosolyogtató pillanatra emlékszem vissza az ask.fm kérdésekkel kapcsolatosan, és egy valamiben tuti fejlődtem, amióta fent vagyok: türelemben. Még van hova, az biztos, de nagyon jó tanító ez az oldal. 

Gondoltam, az "ünnepi" alkalomból összeszedem nektek a TOP5 legtöbb kedvencelést kapott kérdés-válasz kombinációt. 

5. (8 lájk)

mikor lesz új EDR fejezet??

Ó, jaj, a nagy kérdés... - szólott Deszy bűntudattal teli, aztán oldalra fordult, hogy lássa, amint Dahlia és Hugo és Nara végzős évük első tanórájára indultak. Alig néhány pillanatba került, míg Dahlia észrevette az előtte szellemként lebegő alakot.
- Itt vagyunk ám mi is - szólt, és mérgesen keresztbe fűzte a karját a mellkasán.
- Hagyd már - lökte oldalba gyengéden Hugo. - Ő is tudja, hogy itt vagyunk. Nem felejtette ám el.
- Ha szigorúan nézzük - vetette közbe Nara -, tudott volna időt keríteni rá. A naptárában teljes percek maradtak szabadon, és csak egy kis szervezés kellett volna, hogy...
A szellemalak halványodni kezdett, aztán furcsa hang ütötte meg a három roxfortos fülét. Egyedül Dahlia ismerte fel a hangot: a billentyűk folyamatos kopogását. 

4. (9 lájk)

Szia, te hány éves vagy, és mikor kezdtél el olvasni? :)

Még 22, de kb. egy hónap és már 23 leszek.
Olvasni a többséghez hasonlóan 6 évesen kezdtem (nem voltam csodagyerek, na! :D), bár gondolom, nem erre gondolsz. Igazán 5. osztályban kezdtem el olvasni, aztán valamikor 7-8. osztály környékén jött egy újabb hullám, amikor kicsit magasabbra kapcsoltam, és még többet olvastam, mint előtte, Meg Cabot könyveivel és a Harry Potterrel az élen.
Aztán én is bekapcsolódtam a Twilight környéki nagy Vörös Pöttyös lázba, innentől pedig már viszonylag egyenes út vezetett a blogoláshoz és ahhoz, hogy szinte már beteges könyvmoly legyek. :)

3. (9 lájk)

az életben nem sokra fogsz menni a blogolásokkal :)

Jaj, de aranyos vagy. :) Ez kedves.
Először is, nem csak blogolással foglalkozom, egyetemista vagyok, szóval tanulok is mellette. Így nyilván nem tekintem főállásomnak a blogolást, egy magas szinten űzött hobbi, ha úgy tetszik, ami kicsit több nyilvánosságot kap (és véleményem szerint kicsit hasznosabb is), mintha otthon puzzle-öznék.
Másodszor pedig az életem itt van és most zajlik. Nem szeretnék belemenni bővebben, hogy mennyi mindent kaptam már a blogolásnak köszönhetően, de rengeteget. Olyanokat is, amiket anyagiakkal nem lehet kifejezni: barátokat, ismerősöket, élményeket, tapasztalatokat, tudást stb, és egy két olyat is, amit egy földhözragadt lélek anyagiakra lefordíthat magának, ha nem tudja megérteni, hogy mennyi "haszna" lehet valakinek akkor is, ha nem kap érte fizetést: premier előtti vetítések, közös sütizések, könyvek, könyvek és könyvek.
Szóval innentől kezdve nem igazán tudok mit kezdeni a kommenteddel, mert mint a példa mutatja, megyek vele valamire, valamire, ami boldogabbá és kiegyensúlyozottabbá tesz - és amivel szerintem sok más embernek is jó perceket szerzek.
(Ha pedig abból indulunk ki, hogy az egyik vágyam, hogy egy kiadónál dolgozhassak és/vagy írjak, jó tapasztalat, olyasmi, amire építhetek. De ez már mellékes...) 

2. (10 lájk)

Ha találkozhatnál egy híres emberrel, ki lenne az?

J.K. Rowling vagy Cassandra Clare. Vagy esetleg még John Greennel is szívesen. Azt hiszem, ez a TOP3, ami így elsőre beugrott.
De nagyon sok olyan színész, író és sportoló van, akikkel nagyon szívesen találkoznék. 

1. (11 lájk)

200 könyvet elolvastál már idén, tehát rettentő gyorsan olvasol. Te ezt nem tartod a könyv semmibevételének, hogy ilyen hamar túljutsz egy-egy sztorin? Hogy nem szánsz időt az átgondolására, átélésére, belemélyedésére? Nem a mennyiség számít, hanem a minőség. És ez így komolytalanná teszi az egészet

Hát nézd, én erre ugyanazt tudom mondani, mint máskor is. Mindenki más időtartamban, más módon él meg egy történetet. Soha nem voltam az a típus, aki napokig nem tud elszakadni egy-egy történettől, már olyan értelemben, hogy nem tud mellette más történeteket is befogadni. Az emberi agy több dologgal tud foglalkozni párhuzamosan, és az, hogy közben elkezdek egy másik történetet, az nem jelenti azt, hogy azt, amit egy nappal korábban elolvastam, már elfelejtem. Nyilván vannak olyan könyvek, amiket az ember tovább emésztget, de nem csak az olvasás területén, hanem összességében sem voltam soha az a típus, aki egyszerre csak egy dolgot tart fejben. Tehát nem meglepő, ha a könyvekkel is így vagyok. Jó példa mondjuk a Csillagainkban a hiba, amit az elolvasása után még hónapokig rágtam magamban, gondolkoztam rajta, közben pedig elolvastam rengeteg könyvet. Vagy például szinte minden könyvsorozat, amiért rajongok: az, hogy már hónapokkal ezelőtt elolvastam a Mennyei tűz városát, és közben elolvastam már legalább ötven könyvet, nem jelenti azt, hogy nem gondolkozom bizonyos elemein, nem beszélgetek róla ismerősökkel. A két dolog nálam nem zárja ki egymást. Mert ahogy írtam, pont ez az agy szépsége: nem kizárólagos.
Szóval nem, nem tartom ezt a könyv semmibevételének, ahogyan azt sem gondolom, hogy ez bármit is komolytalanná tenne. Mindenki máshogy működik, én így. És nem, nem fogok érte bocsánatot kérni. Én elfogadom, ha valakinek hónapok kellenek egy könyv megemésztésére, igazából megint csak értetlenül állok az előtt, hogy mást miért zavar, ha én éppen máshogy működöm. (Főleg hogy tenném hozzá, nem én vagyok az egyetlen blogger, aki ilyen sokat olvas vagy olvasott egy év alatt.)
Nem utolsó szempont az sem, hogy nincs férjem, nincs gyerekem és diák vagyok, több időm is jut az olvasásra. Ez az, ami kikapcsol, ami feldob. Ha van egy szabad percem, könyvhöz nyúlok.
Vagy hogy ne könyves példát hozzak! Millió egy ember van, aki egyszerre 10-12 vagy még több sorozatot néz rendszeresen, hétről hétre. Mégsem merül fel senkiben, hogy mégis hogy tudja az ember feldolgozni egyszerre ezt a sok sztorit? Vagy a filmkritikusoknál, hogy heti szinten több filmet megnéznek. Na igen, pont ezért: mert marhaság. Legalábbis szerintem.
Abba pedig újfent nem akarok belemenni, ami rendszeresen előkerül a minőségről, mert számomra a sznobság netovábbja, ha valaki mindenkire a szépirodalmat akarja ráerőltetni, mint mindennél feljebb való műfajt. Én a magam szórakozására olvasok, azt, amit engem érdekel, amit én szeretek, abban a tempóban, ahogy azt fel tudom dolgozni magamban. Ha pedig nem könyvek szintjén, hanem olvasás szintjén gondolod a minőséget, akkor pedig újfent azt tudom mondani, hogy ez marhaság. Az a típus vagyok, aki szeret elveszni a részletekben, aki imádja az elrejtett apróságokat és vadássza a sorozatokban az elbújtatott utalásokat és elemezget. Ez nem feltétlen az időfaktor kérdése, hanem figyelmességé. És ha valami megéri, akkor újraolvasok. Akár többször is.


Ja igen:
KÉRDEZZETEK TŐLEM BÁTRAN:

ASK.FM PROFILOM

A BTK-ról általánosságban - újfent

A BTK-ról általánosságban - újfent

Nem konkrétan csak Üstökös bejegyzésére szeretnék reagálni, most épp az volt, ami miatt belevágtam ebbe a bejegyzésbe, és érinteni fogok olyan dolgokat, amiket ő érintett, szóval ha valakinek úgy tetszik, tekintse ezt válasznak, bár nem feltétlenül csak annak szánom. Igazándiból csak újfent rádöbbentett, hogy a nem BTK tagok körében még mindig vannak félreértések a Blogturné Klub működésével kapcsolatban, ezért írom ezt a bejegyzést. (Egyébként hónapokkal ezelőtt írtam már egy hasonlót, azt hiszem, szóval még csak nem is példa nélküli.)

És hogy arra a kérdésre válaszoljak, ami egyébként a bejegyzésről kérdezett, a poszt első részével nagyjából egyetértek, szépen összeszedte Üstökös a dolgokat, például a fekete háttér-fehér betűszín dologgal és a furcsa betűtípusokkal nem is érthetnék egyet jobban, hogy csak egy konkrétumot hozzak. És egészében is szerintem nagyon összeszedett, korrekt bejegyzés.

Viszont akkor a BTK-ról újfent:

Úgy veszem észre, a kérdés, ami a BTK-val kapcsolatban a legtöbbször felmerül, teljesen jogos. Mármint az, hogy felmerül. Nagyrészt pozitív értékelések születnek a BTK jegyében, így teljesen jogos lehetne a "vád", hogy ez azért van, mert ingyen könyvet kapunk, és direkt feldicsérünk minden könyvet. Szedjük szét kicsit ezt a kérdést két részre, aztán még néhány gondolat a blogturnézásról.

Ingyen könyvet kapunk

Ezzel kapcsolatban az elmúlt pár hétben több kérdést is kaptam, privátban is, ask.fm-en is, e-mailben is, és most megint felmerült. 

Nem hiszem, hogy ezt titkoljuk, szóval öntsünk tiszta vizet a pohárba! Igen, az esetek többségében kapunk papírkönyveket a kiadóktól, annak ellenére is, hogy legtöbbször ebookokat olvasunk, hogy megjelenés előtt/alatt értékelhessük a könyvet. Ne legyünk álszentek: igen, nagyon élvezem ezt a dolgot, öröm nézni őket a polcomon. Ki ne örülne neki, aki szereti a könyveket? 

Viszont ennyire nem egyszerű általánosítani, ugyanis nem minden esetben kapunk papírkönyvet. Csak hogy néhány turnénkat említsem, amikor nem kaptunk: Vámpírakadémia, Halál és Glória, Forever My Girl, Árnyból az angyal, sőt jegyzem meg, az Árnyból az angyal turné esetében még a nyereménykönyvet is az egyik tag ajánlotta föl. Ráadásul éppen most készülünk a nyáron több Retro turnéval is, ezek esetében sem fogunk könyvet kapni. De nyilván nem volt ingyen könyv a karácsonyi turnénkhoz sem, amit a legtöbb résztvevő a kedvencei közé sorol, és az éppen most zajló 100+ turnéhoz sem, mindkét turnéhoz mi magunk szedtük össze a nyereménykönyveket is, saját pénzből.

Szóval igen, ha kapunk, nagyon örülünk az ingyen könyvnek, tekintve, hogy a legtöbben bibliofilek vagyunk, de ez nem alapfeltétel.

Ráadásul azt sem lehet mondani, hogy önzőek vagyunk, a BTK indulásakor és azóta is mindig küzdünk a nyereménykönyvekért, hogy az olvasók is örülhessenek. Sőt, előfordult már az is, hogy lemondtunk a saját példányokról, hogy tudjunk könyvet sorsolni, mert a kiadó nem tudott annyi példányt felajánlani.

A pozitív értékelések kérdése

Ez elég összetett dolog, sokat gondolkoztam is, hogy honnan kellene indítani.

A BTK berkein belül az esetek többségében pozitív értékelések születnek vagy közepesek, lehúzó értékelések nincsenek. Ez tény. De ennek az oka nem az, hogy az ingyen példányok miatt felhúzzuk a könyveket. Hát akkor mi?

A BTK a könyveket reklámozza. Az alapvető célunk az olvasás népszerűsítése, hogy minél többen minél többet olvassanak. Így nyilván a nekünk tetsző, szerintünk jó könyveket szeretnénk az olvasók figyelmébe ajánlani, nem pedig elrettenteni rossz könyvekkel, lehúzó értékelésekkel. Ez a dolog egyik része. Persze lehet vitatkozni a szokásos "a negatív reklám is reklám" dologról, higgyétek el, számos alkalommal megtettük mi magunk is, de a vége mindig ugyanaz: minek akarnánk olyan könyvvel foglalkozni, ami nekünk sem tetszik? (Erről kicsit bővebben lentebb.)

Hogyan is indul egy blogturné? Ez nagyon fontos, mert már önmagában meghatározza, hogy nagy eséllyel nem fog az ember csalódni. Ugyanis senkinek sem kötelező részt venni semmilyen turnéban. Mindenki arra a könyvre jelentkezik, ami érdekli és amiről úgy érzi, neki tetszeni fog valamilyen okból. Ha valaki nem szeret szépirodalmat vagy sci-fit olvasni, vagy már elege van a YA fantasykből, akkor nem jelentkezik az ilyen műfajú könyvekre, mert nyilván nem tetszene neki. Ez már önmagában is szűkíti annak az esélyét, hogy olyan könyvbe szalad bele az ember, ami nem fog neki tetszeni. 

Nem vállalunk el minden könyvet. 23-an vagyunk, sokféle ízléssel, ilyen széles szórásban nagy eséllyel akad olyan ember, akit érdekel a könyv és akinek tetszik a könyv. Elő is fordult már nem egyszer, hogy valaki utált egy könyvet, más meg nagyon szerette. Ez tök természetes. Viszont ha van olyan könyv, ami senkit sem érdekel vagy senkinek sem tetszett, egyszerűen megköszönjük a lehetőséget, de nem turnézunk vele. Volt már olyan könyv, amivel megkerestek minket, és visszautasítottuk. Nem is egyszer. Ha mi magunk nem hiszünk benne, nem akarjuk reklámozni sem.

Aztán ott egy másik ok is: a BTK-zás abban (is) különbözik a sima reciolvasástól, hogy nem csak értékelünk egy könyvet, hanem ennél sokkal szélesebb szolgáltatást nyújtunk. (Na jó, ez nagyon idétlenül hangzik így, de...) Időpontot egyeztetünk, megszervezzük egymás között a ráérést, bannert szerkesztünk, játékot találunk ki, extrákat keresünk és írunk vagy fordítunk, adott esetben interjút készítünk, linkelgetjük a többiek bejegyzéseit, a turné után sorsolunk, kiértesítünk, majd a nyertesek listáját elküldjük a kiadóknak, hogy csak a főbb pontokat felsoroljam. Egyértelmű, hogy ez sokkal több "munka" és idő, mint egyszerűen értékelést írni. (Amit persze általában szintén megteszünk.) Mi sem vagyunk mártírok. Ha nem tetszett egy könyv, nyilván nem szeretnénk ennyi időt eltölteni velük. Minek akarnék egy olyan könyvhöz kimaradt jelenetet fordítani például, aminek az esetében maga a könyv sem tetszett? (Plusz visszatérve az ingyen könyvre: minek akarnánk még akár ingyen is egy olyan könyvet, amit annyira utáltunk, hogy még egyszer is kín volt elolvasni?)

Hazudni sem fogok: nyilván a BTK működéséhez szükséges, hogy jó kapcsolatot ápoljunk a kiadókkal, és nyilván egyik kiadó sem lenne boldog, ha totálisan lehúznánk a könyvüket. És egészen más, ha valaki egymaga lehúz egy recenzióba kapott könyvet, és megint más, ha vagyunk egy turnéban 6-an, és egymás után szépen, konzekvensen mind lehúznánk a könyvet. A BTK ugyanis hatványozott dolog, pont az a lényege, hogy több blogger egymás utáni véleménye nagyobb hatást vált ki, mintha egymástól függetlenül írnánk róla. Tehát ha mindegyikünk szerint jó egy könyv, akkor egy olvasó nagyobb eséllyel elhiszi, hogy jó a könyv, hiszen ha hatan szerették, az már csak jelent valamit. Ugyanez pedig fordítva is érvényes. (Nyilván vannak olyanok, akiknek nagyon letisztult véleménye van, és nem érdekli, hogy az általa nem ismert, nem kedvelt bloggerek mit gondolnak egy könyvről, de a BTK célcsoportját nyilván nem ezek az olvasók vagy sok esetben bloggerek adják.)

Ha mégis előfordul esetleg, hogy valakinek valamilyen könyv minden előzetes jóslat ellenére nem tetszett, egyszerűen kilép a turnéból, aztán turnén kívül majd természetesen írhat róla. És ez nem csak azért van így, mert nem akarunk könyveket lehúzni, hanem azért is, mert nyilván senkitől nem várjuk el, hogy több órányi munkát fektessen egy olyan könyvbe, amit szívesebben felejtene el.

Hozok saját példát, bár eddig ezekről nem igazán beszéltem, tulajdonképpen nem titok. Én magam két könyvet utasítottam eddig vissza olvasás után úgy, hogy egyébként jelentkeztem rá. Az egyik Az őrző volt, a másik pedig a Zúzógép. Illetve volt egy könyv, aminél vacilláltam, de olvasás után úgy döntöttem, jobb is, ha nem jelentkezem, ez a Kihasznált alkalom volt. (Aminél külön vicces, hogy a többi tagnak nagyon tetszett, és nagyon nem egyezett a véleményük az enyémmel. Van ilyen, 23 tagnál bőven előfordulhat.) Ezekről inkább nem írtam, bár tervezgetem már egy ideje, hogy Az őrzőhöz még visszatérek, csak nem volt rá időm. A hátam közepére nem kívántam, hogy extrákat gyűjtögessek meg nagy lelkesen könyvet sorsolgassak, amikor nekem nem jöttek be.

Az meg természetes, hogy ebben az esetben papírpéldányt sem kértem és nem is kaptam.

Illetve még egy utolsó gondolat a pozitív értékelésekkel kapcsolatban. A jónak vannak szintjei. Én magam nem pontozom a könyveket, de a legtöbben igen, és nem arra kell számítani a BTK-s bejegyzések esetében, hogy minden könyv 10/10-es vagy 5/5-ös. Számos 3, 3 és fél csillagos, vagy 10-es skálából 6 pontos értékelés született. És még ha ajánlunk is egy könyvet, szerintem mind leírjuk azt is, ha valami nem tetszett benne. Lehúzós kritikákat senki ne várjon a BTK-tól, de nem csak és kizárólag pozitívumokat írunk. 

Egyediség

Üstökös említette ezt is, erre igazából tényleg csak néhány mondatban reagálnék, mert elfogadom, hogy neki ez a véleménye. Nyilván ízlés kérdése a dolog, egyébként is ugyanazokról a könyvekről írunk, nem is állítom, hogy nincsenek átfedések. 

Tényleg csak annyit szeretnék mondani, hogy a BTK-n belül semmi sincs központilag meghatározva az értékelésekkel kapcsolatban. Van egy váz, ami valamilyen formában minden bejegyzésben megjelenik (bevezető szöveg, banner, nyereményjáték, BTK linkek stb.), de a könyvek értékelésébe semmilyen formában nem szólunk bele. Mindenki azt ír, amit szeretne, úgy, ahogy azt szeretné. Nem beszéljük meg előre, hogy mit fogunk írni és hogyan. Ha valami hasonlóság mégis előfordul, az véletlen. Pont a napokban beszélgettünk Ronival a következő turnés könyvünkről, a Veszélyben a Tölgy!-ről, és mindkettőnknek, egymástól függetlenül tök ugyanaz jutott eszünkbe: hogy olyan, mint a Z, a hangya meg az Egy bogár élete keveréke. Nyilván mindketten beleírjuk az értékelésünkbe, legalábbis gyanítom, ő is meg fogja tenni, de mindkettőnknek saját gondolata volt ez. Van ilyen, hiszen ugyanazokról a történetekről van szó.

Az, hogy kinek mennyire egyedi az értékelése, mindenkinek saját felelőssége, BTK-tól függetlenül nyilván valakinek a stílusa ennek jön be, valakinek a stílusa annak.

Munka

Igazándiból talán ez volt az a pont a bejegyzésben, amire a leginkább reagálni akartam kommentben, de ha nem kapok kérdést, nem tettem volna. Viszont ha már belemásztam a témába, akkor erről is írok.

Nem tudom, konkrétan ki hasonlította munkához a BTK-t, nem tartom kizártnak, hogy én írtam ilyesmit. Rendszeresen írom, hogy nagy meló a BTK, hogy sok munka van vele, hogy rengeteget dolgozunk vele. De őszintén szíven ütött, hogy valaki ezt ennyire a szívére vette, és biztos vagyok benne, hogy sokan gondolták ezt, nem csak Üstökös. 

A BTK nem munka, senki sem kötelességből csinálja. Mind élvezzük azt, hogy ennyit olvashatunk, a társaságot, a hangulatot, a lehetőséget. Ez szerintem most a 100+ turnén adott válaszainkból tökéletesen kitűnik. 

Ha mégis a fentieket írjuk, akkor azt nem negatív értelemben tesszük, csak a fáradtság szól belőlünk. Illetve ami tény, az tény: nagy meló a blogturnézás. A gond ezzel csak az, hogy van, aki rögtön arra asszociál, hogy ez rosszat jelent. Ez nem feltétlen rossz, az ember olyasmivel is dolgozhat, "melózhat" sokat, amit szeret. Egyszerűen azért, mert fogyasztja az energiáit, az idejét stb. Ez még nem jelenti azt, hogy nem élvezi. Például a barátnőmnek az a hobbija, hogy többezer darabos kirakókat rak ki. Közben szentségel, anyázik, ha nem talál meg egy-egy hiányzó darabkát, és amikor kirakja, mindig előkerül, hogy mennyit dolgozott meg "szenvedett" vele. Ez nem jelenti azt, hogy nem élvezte, nyilván azért ez a hobbija, mert szereti csinálni. De ettől még tény, ami tény: szívja az energiát és az idejét, tehát "melós". 

A BTK tagjai többségében dolgoznak vagy tanulnak, munka, család, tanulás mellett írjuk a bejegyzéseinket, szabadidőnkben, és a jó élményeken, az esetleges ingyen könyveken és az olvasók szeretetén, a kiadó háláján kívül nem kapunk mást. Akinek ez nem elég, az ne csinálja. Nyilván azért blogturnézunk, mert élvezzük, ha csak anyagi okok hajtanának minket, nem érné meg. Még ha az ingyen könyveket számítjuk is, sokkal többet dolgozunk a posztokon meg úgy alapból a BTK működésén, mint hogy órabérbe leosztva (a könyvek árával számolva), megérje a dolog.  (Eszembe sem jutna ilyet tenni, de hát, van olyan, aki csak számokból ért.)

Ez a hobbink, a szívügyünk, szeretjük csinálni. Még akkor is, ha egy húzósabb időszakban néha mindenki panaszkodik kicsit. Kérdezzen meg bárki egy BTK tagot, biztos vagyok benne, hogy mosoly lesz az arcán, ha szóba kerül egy-egy turné, akármilyen sűrű volt is a program mondjuk a Könyvfesztivál vagy a Könyvhét előtt. 

Csak friss megjelenésekkel foglalkozunk

A BTK nagyrészt friss könyvekkel foglalkozik. Csak mert csak.

De egyébként szervezünk Retro turnékat is, amikor nem friss megjelenésekről írunk, idén nyárra tervezünk például Outlander turnét csak hogy egyet említsek, de például az Árnyból az angyal vagy a Halál és Glória sem friss megjelenés volt, amikor foglalkoztunk velük.

A BTK tagjai pedig a turnén kívül arról írnak, amiről szeretnének, ha régi könyvről, akkor régi könyvről, mindenkinek szíve-joga, szerintem mindenki foglalkozik régebbi könyvekkel is, nem csak és kizárólag újakkal.

És végül még annyit hadd írjak le a kommenteket olvasva, hogy sajnáljuk, ha valaki a BTK működése miatt nem kapott recipéldányt egy kiadótól. Soha nem volt és most sem célunk monopolizálni a recipiacot. Ebbe nekünk nincs beleszólásunk, mi magunk tesszük a dolgunk, a többi a kiadókon múlik.

Ezzel az egésszel nem vitát szeretnék gerjeszteni. Tényleg nem akarok kommentháborút indítani, őszintén nem ez volt a célom ezzel a bejegyzéssel, elfogadom Üstökös véleményét. Azért gondoltam, hogy belevágok ebbe a bejegyzésbe, mert BTK tagként több rálátásom van arra, hogy mi zajlik a kulisszák mögött, és így talán kicsit mindenki teljesebb képet kaphat. A blogturnés bejegyzések olvasása nem kényszer, senkitől sem várjuk el, hogy szeressen minket vagy alapjáraton azokat a műfajokat, amikkel nagyrészt foglalkozunk. A világháló elég nagy, ahogy alapból a blogger közösségben is sok mindenki megfér és van helye.

Csillagainkban a hiba - Meg a mozikban...

Sziasztok!

Csalódott vagyok, és ezt a bejegyzést most a keserűség szülte. Nem szégyellem elismerni: csalódott és szomorú vagyok, és mérhetetlenül haragszom. 

A címből talán már mindenki számára kiderült, hogy pontosan miért is, de ha nem, akkor röviden vázolom a helyzetet. Adott nekünk egy fantasztikus könyv, a Csillagainkban a hiba John Greentől, amelyből film készült. Június 5-e volt a magyar premier, elvileg játsszák a mozik. A net tele vele, a tévé tolja az arcunkba a szinkronos TV spotot, a MoziCom pedig idézetekkel, képekkel és Csillagainkban a hiba "menjetek moziba" felhívásokkal kínozza a gyanútlan rajongót. (Hogy miért a kínozza szót használtam, mindjárt kiderül.)

Számos adaptációt láttunk már elbukni, és mostanában a YA adaptációk különös lelkesedéssel hullanak a porba - kivételt talán csak az igazi, szenvedős, húsba vágó disztópiák képeznek. Ki tudja, miért, de úgy tűnhet, a tinikről szóló történetet a nagyközönség csak úgy képes befogadni a mozivászonról, ha folyik a vér, ha hullanak a szereplők és ha minimum egy elnyomó társadalmat kapunk... De jaj nekünk, ha véletlenül egy szerelmi szál keveredik a sztoriba, még inkább, ha fantasyszálak bukkannak fel, mert akkor a filmesek még megjelenés előtt kezdhetik ásni később szépen befüvesített majd sóval felszórt sírjaikat. (És félre ne értsetek, ezt úgy írom, hogy én sem vagyok maradéktalanul elégedett ezekkel a filmekkel, sőt...) 

Valahogy az az érzésem, mostanában a YA egyre több - leginkább felnőtt hímnemű - szemében kezd valamiféle istentelen káromkodássá válni. Amikor pedig esetleg az ember meg meri említeni, hogy nem minden YA giccses szenvedés, vagy esetleg fel meri vetni, hogy a fájdalmasan rossz film ellenére a könyvnek igenis vannak értékei, akkor maximum felvont szemöldököket kap jutalmul. Esetleg egy megjegyzést, hogy na jó, de azért a Hunger Games, az nem YA, és egyébként is, aki azt szereti, inkább meg se szólaljon, mert azt is csak lopták a Battle Royale-ból... (Nem, nem akarok belemenni.)

És ha ez még nem lenne elég, sikerül ezt megfejelni még egy idiotizmustól csöpögő (már elnézést) cikkel, ami arról szól, hogy a felnőttek igenis szégyelljék magukat, de reklámozni mindenesetre semmiképp ne reklámozzák, ha ifjúsági könyveket olvasnak. Puff neki.

Na de eléggé eltávolodtam a Csillagainkban a hiba filmtől, mégis hogyan kapcsolódik ez az eszmefuttatás a filmhez? 

John Green elképesztően népszerű az Egyesült Államokban. Elég csak felnézni a New York Times bestseller listájára, a legutóbb, amikor a Young Adult kategóriát néztem, az első öt könyvből négy John Green regény volt. (És nagyjából ez a négy regény le is fedi az említésre érdemes John Green könyveket. Szintén zárójelben: az ötödik könyvet a TOP5-ből John egyik legjobb barátja írta. No comment.) John Green ugyanis nem csupán író, hanem internetes személyiség is - hála a vlogjainak és a VidConnak. Jobban ebbe most nem mennék bele, ha valakit érdekel, nézzen utána. 

Shailene Woodley és Ansel Elgort már hónapok óta a figyelem középpontjában vannak, hiszen néhány hónappal ezelőtt még a Divergent filmet promózták nagy lendülettel. Amiben mellesleg testvéreket játszanak, igen, újabb felület, amibe lehet kapaszkodni. Nem is volt ez olyan rossz reklám! 

Tehát vizsgáljuk csak meg a dolgot! Adott egy New York Times bestseller listán vezető könyv, egy baromi népszerű szerző, egy színésznő, aki már meghódította a világot és egy színész, aki épp ezen az úton halad. Plusz egy elég stabil rajongói kör - go nerdfighters! -, hihetetlen támogatás a netes világból. A roppant egyszerű kérdés: kell ennél több? 

Nyilvánvalóan ez leginkább az amerikai piacra igaz, de azt, ahogy John Green és a Csillagainkban a hiba szép lassan begyűrűztek Magyarországra, érezzük. Pont az amúgy sikeres Divergent film miatt mindenki rengeteget hallott a két színésztől a filmről. A könyv elkezdett igazán fogyni, amennyire tudom, az első kiadásból már nem is nagyon van, a filmborítós kötet mellett pedig újabb kiadásban jelenik meg jövő héten, John Green másik két regényével egyetemben. A nagy filmes, könyves portálok már eddig is tele voltak a két színésszel és a filmmel kapcsolatos hírekkel. Ez nem azt sugallja, hogy kis hazánkban nincs érdeklődés. És az érdeklődés csak egyre nagyobb. 

Aztán lefutottak a premier előtti és sajtóvetítések kint is, nálunk is. És mit ad Isten? A filmet imádják! A rajongók, a bloggerek, az utca embere, aki még nem is hallott a könyvről soha és - tessék kapaszkodni -, a kritikusok is! Mindenki dicséri. A színészi játékot mindkét oldalról, a rendezést, a parádés történetet, ami úgy tud egyedi lenni, hogy az alapsztori ennél klisésebb talán nem is lehetne. 

Közben Amerikából megérkeztek az első box office adatok is. A Csillagainkban a hiba az amerikai éjféli vetítésén többet hozott, mint az új X-Men film, a nyitónapján pedig 26 milliót kaszált, ezzel 3 millióval lekörözve a Divergent filmet is. Jegyzem meg, az év egyik legjobb nyitónapjával. Mindezt úgy, hogy 12 millióból készült, szóval kevesebb mint 24 óra alatt sikerült nyereséges filmmé válnia. (Hangsúlyozom, ezek csak amerikai adatok, ebben a külföldi bevételek még benne sincsenek.) A jelenlegi jóslatok szerint majdnem 60 milliót hozhat a hétvégén az Egyesült Államokban.

Azaz minden a film mellett szólna. 

Valami mégis hibádzik, és nem csak a csillagaink. Hát akkor mégis mi? 

A Csillagainkban a hiba filmen rajta a YA bélyeg. És hiába írta meg minden kritikus, hogy a film ennél sokkal több és jobb, nagyon úgy tűnik, hogy a közhelyt kell használnom, pedig utálom: Ez Magyarország! 

Ugyanis csak itt fordulhat elő, hogy egy ilyen filmet nem vetítenek, vagy legalábbis nem úgy, ahogy kellene. Fájdalommal vettem tudomásul - ahogyan mindenki más is a rajongói oldalakon -, hogy a Csillagainkban a hibát kis hazánkban számos nagyvárosban egyáltalán nem vetítik. Szóval a vidéki rajongók hiába vártak hónapok óta arra, hogy zsebkendőikkel bevonulhassanak a moziterembe és telesírják azokat, hacsak nem töltenek órákat utazással és nem csengetik le a mozijegy mellett az utazás árát is, megszívták. Most tehát így állunk. A rajongók pénzüket a kezükben tartva könyörögnek a moziknak és a filmforgalmazónak, hogy csináljanak már valamit, mert ők bizony ki akarják fizetni a belépők árát. De attól tartok, jobb híján mindenki a rossz utat választja majd, és most már ott tartok, hogy bőven meg is értem.

Minden kritika, a filmforgalmazó és mindenki, aki él és mozog és látta a filmet, tolja az arcunkba, hogy igen, ezt a sztorit látni kell, mert milyen jó (úúú meg áááá, és sírtam és nevettem), sokan már generációnk Love Storyjának nevezik, ami azért nem kis dolog, mert az már szinte kultfilm. A szomorú vidéki meg csak várja ki, amíg valaki feltölti a mozis felvételt valamilyen torrentoldalra, hogy illegálisan, borzalmas minőségben nézhesse végig a filmet. Vagy ha egy szent erkölcsi értékrendjével áldotta meg a sors, az éves várakozás után dobjon még rá pár hónapot és várjon még tovább türelemmel, amíg legálisan is megveheti a DVD-t. Talán karácsonyra meg is nézheti... (Hát kérdezem én: csoda, hogy letölti?)

És igen, keserű vagyok. Pedig én már láttam a filmet premier előtt, még értékelést is írtam róla, ITT. De én is azoknak a sorában állok, akik hónapokig várták a filmet, és a barátnőkkel tervezgették, hogy 100-as zsepivel felszerelkezve együtt végigszipogják majd a sztorit a tatabányai moziteremben. És most itt állok, kezemben a rongyos ezresemet szorongatva a zsepi helyett, és igen, fizetnék, fizetni akarok, csak nincs miért. 

Viszont senki ne aggódjon, nem kell ám félni! Elmehetünk megnézni helyette a Hogyan rohanj a veszTEDbe és A holnap határa filmeket, egyik nagyobb erkölcsi tanulsággal szögez majd a székünkhöz, mint a másik. Mert hát: "Próbálunk minél szélesebb kínálatot biztosítani, minden héten 2-3 új filmmel várjuk a mozirajongókat" - idézet a panaszomra adott Mi Mozink válaszból.

Oké? Nem, nem oké. Rohadtul nem.

>>> A könyves blogomért katt ide! <<<

Ask.fm - Válaszolni vagy nem válaszolni?

Sziasztok!

Mostanában elég aktív vagyok ask.fm-en, és ezen a héten különösen sokszor előkerült a téma: mi a fenéért teszi magával bárki is, hogy regisztrál? Mert hát valljuk be őszintén, ha mi vagyunk a kérdések innenső oldalán, magyarul tőlünk várnak választ bugyutábbnál bugyutább kérdésekre, a kérdés tök jogos. 

Amikor először találkoztam az ask.fm-mel, bevallom őszintén, nem értettem. Miért akarna bárki is regisztrálni, amikor kérdezni bárhol lehet? Facebookon, Twitteren, emailben, személyesen, ezer és egy mód van rá. Aztán rájöttem, a válasz egy egyszerű szó: névtelenség.

Legyen akármilyen őrült, személyes vagy egyszerűen bántó a kérdésed, kockázat nélkül felteheted. Senki nem fogja tudni, hogy te voltál. De valamennyire még a válaszoló fél számára is adott a titok lehetősége. Míg egy Facebook hozzászólás vagy egy blogon feltett kérdés esetében mindenki látja, ha az ember valamire nem hajlandó válaszolni, itt egyszerűen ignorálja vagy törli a kérdést, és csupán ketten tudnak róla: a kérdező és a kérdezett. 

Így érkezhetnek válaszok bárhonnan és bármiről. Kit utálsz, kit szeretsz, hány fogad van, voltál-e már szerelmes, és egyébként is, hogy merészeltél... A lehetőségek tárháza végtelen, és a névtelenségen kívül egy valamit biztosan garantál az ask.fm: a meglepetést. Legalábbis számomra újra és újra meglepetést okoznak a kedves kérdezők. 

Így lassan 800 kérdéssel és válasszal a hátam mögött én még mindig élvezem az ask.fm-et. Ha reális magyarázatot várnátok tőlem, nem tudom, mit felelnék. Egyszerűen csak szórakoztat. Én magam nem nagyon kérdezek, viszont nagyon szívesen válaszolok. Sokkal gyorsabban érkezik tőlem válasz ask.fm-en, mint bármelyik blogomon vagy akár Facebookon. Egyébként is... Sosem voltam titkolózós típus, bárkinek szívesen válaszolok.

Nem mondom, hogy amikor egy kérdést kétnaponta megkapok, nem az az első reakcióm, hogy: Istenem, már megint? De azért ezekre is mindig válaszolok, szóval csak nyugodtan, hajrá!

Mindenesetre most hozom a TOP3-at, hátha nem kapom meg őket még egyszer:

1. A Hamuváros filmről semmilyen friss hírünk sincs, és igen, ha lesz hír, mindenképp kiírom.

2. Gergő halad a fordítással, de ha kétnaponta érkezik a kérdés, sajnos akkor sem tudok pontos megjelenési dátumot a Mennyei tűz városához. 

3. A BTK-ba vannak felvételi időszakok, de a tagoknak elég sok követelménynek meg kell felelniük. Kell egy blog. Ez nagyon fontos. És akkor csak random sorolom, milyen faktorokat veszünk még figyelembe: blogdesign, blog kora, posztolás gyakorisága, értékelések minősége, olvasott könyvek típusa, olvasottság, Moly.hu és/vagy Goodreads tagság, megbízhatóság, ebook könyvek olvasása, írt-e már recenziós példányról a blogger, angoltudás, ért-e a Photoshophoz. Csak hogy néhány fontos szempontot kiemeljek.

A legnagyobb kérdés: Miért?

Sziasztok!

Most már nem először kapok meg egy bizonyos kérdést ask.fm-en. Épp egy újabb ilyen "blogger élete" jellegű poszthoz kerestem a témát, amikor megint szembejött velem. Szóval ezzel a kérdéssel fogok foglalkozni, erre próbálok válaszolni ebben a posztban. 

A kérdés pedig:

Miért szeretek ennyire blogolni?

Azt gondolná az ember, hogy egy ilyen kérdésre nagyon könnyű választ adni. De úgy tapasztaltam, hogy az életben általában a miértekre a legnehezebb a válasz. Miért kék az ég? Miért nem zuhannak le a repülők? Van válasz, de közel sem olyan egyszerű, mint gondolnánk. Szóval a gyerekek kérdezősködése, a folyamatos miértek nagyon is végigkísérik a felnőttek életét is. 

Tehát miért is szeretek blogolni?

Annak idején, amikor blogolni kezdtem, az egyik ok az volt, hogy egyszerűen hiányzott az írás. Ez az egyik ok, talán az egyik legalapvetőbb. Suliújságos voltam, és pont mire beleszoktam, hogy rendszeresen cikket írok valamilyen témában, addigra véget ért a gimi, és huss! Nem volt hová írnom. Ekkor jött a blogvilág, ahol kiélhettem ilyen irányú hajlamaimat. Szóval igen, szeretek cikkeket, bejegyzéseket

Ehhez valahogy hozzátartozik a másik ok, bár nem is tudom, a kettő különválasztható-e. Szeretem megosztani a véleményemet, gondolataimat másokkal. 

Aztán ott van az, amivel a barátnőimnek, rokonaimnak sokszor az agyára megyek. Ha valamit szeretek, akkor képesek vagyok mániákus szinteket ölteni és nagyon hosszan áradozni róla. A blog erre is egy platform, kiélhetem azt a vágyamat, hogy az újonnan szerzett infóimat, érdekes híreket, észrevételeimet megoszthassam másokkal. Ráadásul olyanokkal, akiket valószínűleg érdekel is, különben nem jönnének fel a blogra. Szóval ők is lelkesedni fognak, és ezt megoszthatom velük. 

És ha már a mánia szóba került, azt sem tagadom, hogy már a blogolás is mániám, pont azért, mert szeretem. De ennek a pontnak a kifejtését abba is hagyom, mert így körbe körbe járnánk. (Miért szeretsz blogolni? Mert ez a mániám. De miért ez a mániád? Mert szeretek blogolni.)

Na de lépjünk tovább! Elképesztően jó érzés, hogy tudom, hogy olvasnak. Ilyen szinten szerintem minden íróban, bloggerben, újságíróban stb. dolgozik egyfajta egoizmus, mert igen, ki merem jelenteni: szeretjük, ha olvasnak minket. Jó érzés és kész. 

Ráadásul azzal, hogy olyan dolgokról írok, amelyek szerintem érdekesek, sokszor akár tanulságosak, vagy olvasásra buzdítanak, úgy érzem valami hasznosat teszek. Lehet, hogy nem váltom meg a világot, nem integetek mosolyogva mindenhol világbékére áhítozva, de azt hiszem, teszek valami olyasmit, amire büszke lehetek és az is vagyok. 

Az évek során ráadásul annyira kinőtte magát az életemben ez az egész blogolás, amire soha nem számítottam. Hihetetlen élményeket, tapasztalatokat köszönhetek neki és barátokat, ismerősöket, akik nagyon hiányoznának az életemből. 

Csak hogy néhányat soroljak!

• Írókat és fordítókat nevezhetek ismerősömnek.
• New York Times bestseller szerzőkkel találkozhattam és készíthettem velük interjút is, akár személyesen, akár interneten. 
• Részt vehetettem számtalan könyves eseményen, amire enélkül lehet, hogy nem jutok el, mert nem is tudok róla. 
• Könyveket nyertem vagy kaptam recenziós példányként. 
• BTK tag lehetek, és így még megjelenés előtt olvashatok, véleményezhetek könyveket.
• Premier előtti és premier vetítéseken vehettem részt.
• Részt vehettem könyves borítójának tervezési folyamatában mint tanácsadó/kritikus, aki semmi hasznosat nem csinál, csak beledumál mindenbe. :D 
• Ott lehettem a Gutenberg villában.

Ez alig fedi le azt a sok dolgot, ami az elmúlt egy-két évben történt velem annak köszönhetően, hogy blogolni kezdtem. Belegondolni is félelmetes, mennyi vidám perccel és kedves emlékkel lennék szegényebb, ha annak idején nem kattintok rá a Blog létrehozása gombra. 

És akkor néhány dolog, amit soha nem tanultam volna meg vagy nem tettem volna próbát, ha nincs blogom:

• Megtanultam feliratot szerkeszteni majd magamtól készíteni.
• Novellákat, kimaradt jeleneteket, interjúkat fordítottam
• Megtanultam kezelni a Photoshopot (bár ebben nyilván még van fejlődnivalóm)
• Beletanultam a html kódok használatába, és egy-két dologba már bele is merek nyúlni

Most már azt hiszem, négy éve indítottam el az első blogomat. És gyakran elgondolkozom, hogy vajon mit csinálnék a hétköznapjaimmal, ha mindez nem lenne. Én soha nem unatkozom. Nem is tudom, mikor hagyta el utoljára ez a szó a számat. Mindig van mit csinálnom, mindig van miről írnom, posztolnom, megosztanom, tulajdonképpen még kevés is a 24 óra, amiből egy nap áll. 

Nálam nincs olyan, hogy eltelne egy nap, és visszatekintve azt látom, hogy semmi hasznosat nem csináltam. Mert ha mást nem is tettem, legalább egy-két posztot biztosan írtam. 

Furcsa dolog belegondolni, hogy azzal, hogy ezt csinálom, esetleg más napjait szebbé, jobbá vagy egyszerűbbé teszem. Amikor viszont ez eszembe jut, mosolyognom kell és igen, boldog vagyok. Akárhányszor ismeri meg valaki a nevem, mert olvassa a blogom. Akárhányszor kapok kedves hozzászólást, kommentet, emailt, mindig azt érzem, hogy igen, akármi történhet, én teszek valami jót és hasznosat, és valaki másnak mosolyt csalok az arcára, még ha nem is feltétlenül tudok róla. Félelmetes, hányszor kaptam olyan levelet, hogy valaki miattam, az én ajánlásom miatt olvasott el egy könyvet. És ilyenkor mindig megdobban a szívem és büszke vagyok arra, amit csinálok.

Szóval visszatérve a poszt elejére, a miértre nagyon nehéz válaszolni. Oldalakon keresztül sorolhatnám, mennyi mindent köszönhetek a blogolásnak és mennyi minden szól mellette, de érzelmekről nehéz írni, és nehéz ennyi élményt és emléket röviden összefoglalni. 

Annyit mondhatok, hogy még a nehezebb perceket, a nehezebben megírt posztok írását is imádom. Még akkor is, ha például tavaly nyáron már a fenébe hajtottam volna mindenkit az aznapi tizedik Csontváros interjúnál. Mert igen, az ember néha besokall. De ha Pro-Kontra listát kéne írnom, vagy egy képzeletbeli mérlegre helyezni a jó dolgokat és a rossz dolgokat, amelyek a blogolással járnak, magasan a jó oldal győzne.

Időutazás - Hogyan lettem blogger?

Sziasztok!

Ask.fm-en kaptam egy kérdést, amire nagyon szívesen válaszolok, de úgy érzem, nem lett volna elég az a keret, amit ott lehet írni, így gondoltam, egy külön posztban adok választ. 

A kérdés a következő volt:

Hogy jött neked ez a blogozás? És hogyan lettél blogturnés? Hogyan kezdődött ez az egész? Elmesélnéd?:)

A választ - remélem, nem gond - kicsit távolabbról indítanám. Ugyanis blogolni csak néhány éve blogolok, de ahhoz, hogy az első blogomat elindítsam, elég sok mindennek össze kellett állnia. 

Nem vagyok az internetgeneráció gyermeke, nem ebben nőttem fel. De még az első számítógépünket is akkor kaptuk, amikor én már általános iskolás voltam. Ennek ellenére már a kezdetekben is imádtam, meg egyébként általában ezeket a "ketyeréket" én kezeltem otthon. (Én hangoltam össze a tévét a videóval, én vettem fel minden héten a Heti hetest és Apa mobiljával is én "szöttyögtem".) Lényeg a lényeg, nagyon szerettem a számítógépeket, akkoriban még leginkább játék szintjén, aztán valamikor ötödikes koromban megismertettek az internet világával, ami akkor Magyarországon még eléggé gyerekcipőben járt. Innentől megállás sem volt odáig, hogy mindenfelé regisztráltam, ahogy az jó gyerekhez illik (már akkoriban is Deszy néven, bár eleinte sok helyen volt még az Deszi is, az y őrület csak később jött, sőt még egy olyan korszakom is volt, amikor :Đeszyként írtam a nevem xD), és elkészítettem az első G-Portálos oldalaimat. (Úristen, van itt még valaki, aki emlékszik, hogy a G-Portál milyen menő volt valamikor?) Egyébként ezek az oldalaim most is elérhetőek, jókat mosolygok rajtuk. 

Közben a könyveket is nagyon szerettem, tulajdonképpen a blogolást is ennek köszönhetem, pedig nem könyves bloggerként kezdtem. Belesodródtam ugyanis a nagy Harry Potter fandomba, és természetesen engem is elért a fanfiction őrület. Aztán pár évvel később jött a Twilight, és valahogy ráakadtam a Merengőn Spirit Bliss A múlt árnyai című ficjére. Akik ismerik, azok talán emlékeznek rá, hogy Spirit nem fejezte be a történetet Merengőn, hanem egy szép kis linkkel átirányította az olvasókat a blogjára. Én meg mentem. 

Közben elkezdtem rövidebb fanfictionöket írni, és gondoltam, miért is ne követhetném Spirit útját? (Főleg, hogy láttam, sok olvasójának is saját blogja van már.) Úgyhogy én is csináltam egyet, és igen, ezen a fanficjeimet és más történeteimet osztottam meg nagy erőkkel. Közben egyre többet olvastam, egyre jobban beszéltem angolul, és egyre több olyan hírt olvastam a kedvenc könyveimmel kapcsolatban, amire valahogy magyarul nem találtam rá. Így született meg a Deszy kuckója oldal, eleinte főleg Twilight, Harry Potter, Csitt, csitt és persze Árnyvadász témában hoztam a híreket, és folyamatosan osztottam meg mindenféle filmelőzetest is, mert azokat is imádtam. Ez persze azt generálta, hogy egyre többet olvastam könyveket, és a filmadaptációk felé is sodródtam. Mellette pedig gyakorlásként elkezdtem kimaradt jeleneteket lefordítani, leginkább Cassandra Clare-től. 

És meglepő módon még olvasóim is lettek. A mai napig nem igazán tudom, hogy hogy történt, mindenesetre lettek olvasóim, én meg örültem. Közben már egyetemista lettem, eleinte nem kolis, hanem bejárós, úgyhogy az utazgatással és a lyukas óráimmal sok "fölös" idő szakadt a nyakamba, ezeket pedig a laptopommal kettesben töltöttem valamelyik egyetemi aulában vagy a vonaton. Fordítottam, posztoltam. Aztán újabb blogokat hoztam létre, míg el nem jutottam odáig, hogy most már nem is tudom, hány blogom van. (De tényleg.)

A Deszy kuckója oldallal kapcsolatban kerültem közelebbi viszonyba a könyves bloggerek világával is. Mert bár nem konkrét könyves blogger voltam, elég sok könyves hírt hoztam az oldalamon, és a belőlük készülő adaptációkkal is rendszeresen foglalkoztam. Aztán mire felkaptam a fejem, egyre több könyvekkel foglalkozó ismerősöm lett, köztük Szilvi a Könyvmolyképzőtől, és Katona Ildikó, nagy könyves bloggerek (a mai napig nem felejtettem el, amikor Kelly először írt nekem), aztán ahogy telt az idő, még írókat is megismertem. 

Közben elkezdődött a Csontváros körüli filmes mizéria, egyre több hír jött, és mit is csinálhatna egy mániákus blogger lány? Hát persze, hogy rajongói oldalt. (És igen, hetekig gondolkoztam, hogy bele merjek-e vágni. De végül arra jutottam, nem lehet az olyan sok plusz munka. Aha, ahogy én azt elképzeltem...) És ez volt a következő fokozat. Félelmetes, hogy az Árnyvadász oldal mennyi rajongót gyűjtött egybe, és aztán azt vettem észre, hogy számomra kvázi idegenek tudják, hogy ki vagyok és olvassák, amit írok. (Ez egyébként eleinte nagyon félelmetes volt.) Így egyre több oldalról lettek olvasóim, netes ismerőseim. Azok, akik a fanfictionöket szerették. Azok, akik a könyves híreket olvasták, amiket szállítottam. Azok, akik Cassandra Clare könyveit szerették.

Sajnos az Árnyvadász oldal mellett a Deszy kuckója oldal szépen lassan elsikkadt, de közben egyszer-kétszer tettem próbát arra, hogy újraindítsam, és külön könyves blogot is létrehoztam, de valahogy nem akart összeállni egyik sem. A Deszy kuckója oldal valahogy a múltam része lett, a könyves blogom meg a fenének sem akart a jelenem meg a jövőm lenni. Így nagyjából maradtam aktívan Árnyvadász, illetve amikor éppen időm engedte, frissítettem az írásaimmal foglalkozó oldalakat, a HP ficest, meg a saját novellást. (Meg próba jelleggel létrehoztam még néhány blogot, aminek a nagy része nem pont úgy sült el, ahogy reméltem. Általában időhiány miatt. Most is épp egy ilyen blogon tartózkodsz. :D)

Aztán Kelly előállt a blogturnézás ötletével, amibe konkrétan rögtön beleszerettem. Nagyon szerettem volna a része lenni, és szerencsére Kellyék örömmel fogadtak. Szépen lassan elkezdett szerveződni a dolog, leginkább Kellynek köszönhetően. A vele való ismeretségnek köszönhetően alapítótag lehettem, az első sorból figyeltem, ahogy kezdődött. Aztán amikor összejött egy csapat, meg voltak kiadók, akik hajlandóak voltak együtt dolgozni velünk, ténylegesen is elkezdődött. De azért akkoriban jó sok munka meg egyeztetés volt még. (Na, munka az most is van persze, csak kicsit más jellegű.) Ki kellett találnunk a nevünket, egy olyan működőképes rendszert, amiben több teljesen különböző korú, lakhelyű, ízlésű és habitusú ember együtt tud dolgozni... Az első turné elképesztően kalandos volt, de már akkor is nagyon élveztem.

Mindenesetre a fejembe vettem, hogy mire az első turné elindul, addigra én már külön könyves bloggal szeretnék benne részt venni, nem a Deszy kuckója oldallal. Hetekig dolgoztam rajta, valószínűleg ennyit még soha nem foglalkoztam huzamosabb ideig bloggal, már ami az "alapozást" illeti. Megpróbáltam kitalálni, milyen rendszer működne nekem egy-egy értékelésnél, milyen design lenne jó (ezzel akkor sem, és most sem vagyok teljesen elégedett), milyen menüpontok kellenének stb. És bár az első egy-két posztom elég küzdelmes volt, végül is úgy érzem, most már nagyjából összeállt a dolog, és merem magam könyves bloggernek hívni.  

Szóval közvetetten a blogturnénak köszönhetem a könyves blogomat is, mert ez a kezdeményezés adta meg a löketet, ami ahhoz kellett, hogy végre lépjek.  

Összességében mindenkit csak biztatni tudok, aki szeretné elkezdeni. Azt gondolom, életem egyik legjobb döntése volt, hogy belevágtam. Rengeteg jó barátot és ismerőst köszönhetek ennek, hihetetlen mennyiségű tudást, hatalmas élményeket (könyves események, dedikálások, közös mozizások, Árnyvadász tali, Gutenberg-villa nyaralás), és az biztos, hogy soha nem unatkozom. De tényleg soha. Sőt, általában egyszerre több dolgot is csinálok, mert krónikus időhiányban szenvedek. El se hiszitek, hogy mennyi ötletem lenne még az Árnyvadász oldalhoz is, amit képtelen vagyok megvalósítani az időfaktor miatt.  

Mindenesetre nagyon boldog vagyok a magam kis blogjaival, és ennél boldogabb már csak akkor lehetnék, ha valami ilyen irányú munkát is sikerülne találnom. Ölni tudnék egy könyvkiadói állásért. :D De addig is dolgozom tovább ezeken az oldalakon, és ahogy magamat ismerem, fogok én még próbát tenni új projektekkel is. (Most épp a Csillagainkban a hiba rajongói oldallal.)

Remélem, a kérdésre válaszoltam, valószínűleg túl hosszan is, ezért bocsi. :D Ha mégis érdekelne még valami, kérdezz nyugodtan!

Hermionénak Harryvel kellett volna összeházasodnia

Sziasztok!

Hú, hát erre a hírre ébredtem, és még mindig kicsit sokkos állapotban vagyok.

Aki esetleg lemaradt volna róla, az történt, hogy több nagy oldalon is megjelentek cikkek, melyek szerint

J.K. Rowling azt nyilatkozta, hogy Hermionénak és Ronnak nem kellett volna összejönnie. Egyes oldalak pedig már egyből odáig mennek, hogy Rowling szerint Hermione és Harry párosa lett volna az ideális, és már bánja, hogy így írta meg. 

Azt hiszem, mondanom sem kell, hogy mekkora kavarodást okozott ez a HP rajongók körében, egészen konkrétan a Tumblr felrobbant, és elkezdődött a talán legnagyobb csata 2007 óta: a shipperek csatája. 

Nyilvánvalóan eddig is akadtak, akik nem voltak elégedettek a párosokkal, ugyanis szerintem a legtöbb HP rajongó tisztában van vele, hogy nagyon sokan Harryvel hozták volna össze Hermionét, és főleg fanfiction körökben nagy keletje van a Draco/Hermione párosnak is. 

Hermione végül persze Ron mellett kötött ki a könyvben, amivel a legtöbben elégedettek is voltak, hiszen legyünk őszinték! Erre lehetett számítani. Egészen a sorozat elejétől épült kettejük kapcsolata, onnantól pedig, amikor Ron a negyedik részben féltékeny lett Victor Krumra - pedig a kedvenc kviddicsjátékosa volt -, eléggé nyilvánvaló lett a dolog. Amikor pedig Harry még összejött Ginnyvel, a helyzet megpecsételődött. (Most komolyan! A Draco/Hermione párosnak nem sok alapja volt, leginkább csak a fanfic szerzők fejében.)

Most azonban megint előkerült a téma. A Harmony shipperek lubickolnak az örömben, a keményvonalas Romione rajongók kétségbe estek, a legtöbb rajongó pedig a szemét forgatja, mert nem érti, mire a nagy felhajtás. Rowling ugyanis a könyvet már megírta, akármit nyilatkozik is. 

(A kedvenc reakcióm Tumblr-ről: "Oh Romeo, No Romeo, it should have been Mercutio - William Shakespeare in a recent interview With Us Weekly")

Azt, hogy egy írónak van-e joga utólag olyasmit nyilatkozni a könyvével kapcsolatban, ami magában a könyvben nincs benne, már korábban is tárgyalták Rowlinggal kapcsolatban. Ez ugye akkor történt, amikor bejelentette, hogy Dumbledore meleg. A rajongók nagy része logikusnak tartotta ezt, és bár nincs a könyvekben konkrétan erre utalás, azért a közvetett bizonyítékok tükrében ez nem is olyan meglepő. Sokan viszont azt gondolták, ha nincs a könyvekben konkrétan leírva ez a tény, akkor Rowlingnak semmi joga ilyesmit állítani. 

Érdekes vita, az biztos. Viszont a különbség most azért elég jelentős. Ugyanis Dumbledore melegségével szemben Rowling a Ron/Hermione párost ténylegesen is beleírta a könyvbe. Innentől kezdve valóban nem változtathat a dolgon, így tulajdonképpen ezen vitázni felesleges. Az írók egyik jellegzetessége, hogy újra meg újra átírnák a könyvüket, csiszolgatnák, lehet, hogy magán a történeten is változtatnának, de az esetek többségében ez nem történik meg, mert ugye a könyv már megjelent. Úgyhogy akárhogyan érez is most Rowling, a tény tény marad: Hermione és Ron összejöttek, tizenkilenc évvel később pedig Hugóval és Rose-zal elindultak a Roxfort Expresszhez. 

Ja, és itt van még egy pont, amit egyelőre nem látok reakcióként a rajongóknál, de szerintem csak idő kérdése. Ugyanis ha Rowling azt mondja, Hermionét inkább Harryvel hozta volna össze, mi van a már annyira megszeretett következő generációval? Ugyanis ebben az esetben nincs nekünk Jamesünk, Albusunk és Lilynk, bár nyilván róluk még feltételezhetjük, hogy Hermione és Harry közös gyerekeit is így hívták volna. Viszont az biztos, hogy nem lenne Rose és Hugo... És mivel az így hoppon maradt két szereplő - Ron és Ginny - egymással nem jöhetnének össze, mivel testvérek, így rögtön két párból három lenne. Érdekes ebbe belegondolni, de én inkább nem szeretnék. (Nyilván különösen érzékenyen érint a téma, mivel én magam is a következő generációról írok fanfictiont, és igenis szeretem Jamest, Hugót, Rose-t és a többieket.)

És hogy milyen okom van még arra, hogy ne értsek egyet Rowlinggal? (Hiába a kedvenc íróm, és hiába örültem a Dumbledore-os nyilatkozatnak, ez a mostani teljesen érthetetlen számomra.)

Egyszerűen az, hogy én magam is Romione shipper vagyok!

Nem is tudom, hányszor nyilatkozott Rowling azzal kapcsolatban, hogy miért jó páros Hermione és Ron, és ez szerintem nem változott azóta sem. Lehet, hogy különbözőek, de jól kiegészítik egymást. Erre mi sem volt jobb példa, mint a hetedik részben, amikor Ron elment. Hermione működéséhez szükség van Ronra. Ő a vidámság, a bolondság, ami ahhoz kell, hogy Hermione ne legyen olyan megkövesedett stréber, mint amilyen az első rész elején volt. Ronnak pedig kell Hermione, hogy visszafogja, hogy egy kis komolyságot csepegtessen belé. Egyszerűen jók együtt, minden különbözőségük és vitájuk ellenére. 

Ráadásul azt gondolom, hogy ennek a hármasnak különösen nehéz dolga van párválasztás szempontjából,

mert senki sem érti meg igazán azt, hogy ők min mentek keresztül, csak ők maguk. Persze ettől még Hermione összejöhetett volna Harryvel, de én bevallom, ettől a párostól mindig irtóztam. Hogy miért? Emlékeztek arra a jelenetre a második filmből, amikor a kővé dermedt Hermione felébred, és szalad a barátaihoz? Harryt teljesen természetesen, melegen megöleli, majd amikor Ronhoz fordul, hirtelen megváltozik, és már közel sem érzi olyan természetesnek az ölelést, mert zavarban van. Ez számomra a hármas kapcsolatának kulcsa. Hermionéban fel se merült, hogy ne ölelje meg Harryt, mert olyan neki, mint egy testvér. Viszont Ron nem... Ron más, és persze abban a jelenetben még csak 12 éves gyerekek, de attól még ott és akkor Hermione a pasit látja Ronban, ahogyan Harryben nem látja. Harry a testvér, Ron a pasi... 

Számomra a Harmony páros mindig kicsit incestnek tűnt, és tudom, hogy ez furcsa az én számból a Csontváros rajongói oldal után, de értitek.
(Ráadásul úgy érzem, hármuk közül Ron és Hermione között volt egy külön szövetség. Akárhogy nézzük is, Harry volt a kiválasztott, a kis túlélő, Hermione és Ron pedig "csak" a barátai. Ezzel olyan speciális helyzetbe kerültek, amit csak ők ketten értettek. Ráadásul nem egyszer látni a könyvekben, hogy Hermione és Ron sokszor eltöltöttek időt Harry nélkül is, mert Harryt lefoglalta saját maga és az ő nagyobb gondjai. Pl. amikor Hermione és Ron megszervezik a DS dolgot. Meg még vagy egy tucat példa van rá.)

Ja, és még két ok, amiért a párosoknak így kellett alakulnia. Az egyik persze nem nagy dolog, de állítottatok ti már párhuzamot a Csillagok háborújával? Tudom, persze ott Leia és Luke testvérek, de... Leia és Han Solo összejönnek, a hős legjobb barátai összejönnek. Én mindig ezt vártam a HP-től is, mert ennek valahogy így kellett lennie.

De még egy fontosabb érv, amiért Harrynek Ginnyvel, Ronnak pedig Hermionéval kellett összejönnie. Akárhogy nézzük is, a Harry Potterben a családmodell, a család, amelyik a történet középpontjában van, végig a Weasley család. Ők Harry családja. Mi sem természetesebb, mint hogy ténylegesen is a család részévé váljon. Hogyan? Mint a Habsburgok! Házasság útján! Mert csakis így lehetett az, hogy ténylegesen mind egy családdá váltak. Harry is és Hermione is beházasodtak a Weasley családba, hogy a szó minden értelmében egy nagy, többé-kevésbé boldog család lehessenek. Ha Hermione Harryvel jött volna össze, ez nem így lett volna.

Szóval akárhogy csűrhetjük, csavarhatjuk, én nem igazán tudom hova tenni ezt a mostani nyilatkozatot. Számomra érthetetlen, felesleges, és csak remélni tudom, hogy ő se gondolta komolyan, vagy hogy egy újabb kacsáról van szó. De ha nem, engem tulajdonképpen az sem érdekel túlságosan, életemben talán először nem hiszek Rowlingnak, mert én hiszem, hogy ez így jó. 

Addig pedig a viccesebbnél viccesebb reakciókkal ápolgatom a lelkem, mert azokon viszont tényleg nagyon jól szórakozom. Érdemes rákeresni Tumblr-en, néhányat én is megosztok a saját Tumblr oldalamon.

Jaj, és a végére még muszáj, a kedvenc Romione videóm:

Emlékeztető: Ron az egyetlen, aki megríkatta vagy veszekedésre késztette Hermionét. Ron az egyetlen, aki ki tudta rángatni a józan ész diktálta reakcióból Hermionét...