Érettségi - Idegen nyelvek

Angol és német érettségim

Tegnap nem írtam az érettségiről, így az angol kimaradt, de tulajdonképpen nem véletlenül. Ezen ugyanis viszonylag kevés emlékezetes dolog történt velem. Ugyanez igaz a mai napi tantárgyra, a németre is. 

Igen, ahogy már gondolom, ki is találtátok, nekem a szabadon választható, ötödik érettségi tárgyam is idegen nyelv volt, így angolból és németből is érettségiztem. Németből nyelvi előkészítős voltam, és bár nagyon szeretem - és azóta nagyon hatékonyan felejtettem is -, azért eleget nyúztak vele az öt év alatt, hogy a középszintű érettségi gyerekjátéknak tűnjön. 

Ami az angolt illeti, ez a második idegen nyelvem volt, tizedikben kezdtem el tanulni, tehát pont négy éve tanultam, amikor érettségizni mentem belőle. Viszont az angoltól kevésbé féltem, mint a némettől. Ennek nagyon egyszerű oka van: angolból addigra már megvolt a középfokúm, németből pedig még nem. (Na jó, már úton volt, mert az érettségi előtt egy héttel nyelvvizsgáztam, de értitek...) 

Az angolt szerettem, imádtam, és ez még most is így van. Ráadásul akkora szerencsében volt részem, hogy a legjobb barátnőm két nővére angoltanár, az egyikük ráadásul a mi sulinkban tanított, így a szárnyai alá vett minket. Először csak az ő alsós osztálya szakkörére jártunk be (kezdetben kicsit ciki volt, hogy a hatodikosok jobban beszélnek angolul, mint mi), aztán a következő évben az új szakkörére is elkezdtünk járni, ami tényleg zseniális volt, angolul tanított angol történelmet. (Ezért is tudok olyan hétköznapokban roppant hasznos szavakat, mint a kínzókamra. :D) Emellett ő volt az, aki különórákon felkészített minket a nyelvvizsgára is, szóval nagyon sokat köszönhetek neki! Hihetetlenül jó tanár, soha nem fogom tudni meghálálni neki, amit értünk tett! (Egyébként lelkes Árnyvadász is, csak mondom. :P)

Szóval úgy indultam el erre a két középszintű érettségire, hogy egyáltalán nem féltem tőlük, igazából csak az volt a cél, hogy a százalék minél jobb legyen, abban szinte biztos voltam, hogy ötöst fogok írni.

Épp ezért a feladatok nem is hagytak bennem túl mély nyomot. Arra emlékszem, hogy angolból tudtam súgni a mellettem lévőnek az egyik szövegértés feladatnál, aki tovább súgta a megoldást a mellette ülőnek, és az érettségi végén kiderült, hogy már a fél osztály tudja a megoldásaim. (Mielőtt nagyon felháborodna mindenki, ez volt az egyetlen tantárgy, amiből súgni tudtunk, és csak ezt az egy feladatot.) Aztán emlékszem arra is, hogy az egyik angol szövegértés Micimackós volt, és bár életemben nem ejtettem még hibát középszintű angol szövegértés feladatban (na jó, ez így nem igaz, régebben nyilván igen, de addigra nem), a Micimackós szövegben egy szót nem értettem, és emiatt vesztettem pontot. :( Amúgy sem szerettem Micimackót soha, ezt meg soha nem bocsátom meg neki. :P

Mindenesetre ez volt az a két nap, amikor már túl voltunk a nehezén, mindenkiben benne volt a rutin, lazán belibegtünk a suliba, még nevetgéltünk is. 

És tényleg jól sikerült mindkettő, a pontos írásbeli százalékomra már nem emlékszem, de 90% fölötti volt az angolom meg a németem is. :)

Matek érettségi - Élménybeszámoló

A matek érettségim

A mai nap a mateké, ami valószínűleg a legtöbb ember által a legnehezebbnek tartott érettségi tárgy.

Én magam általános iskolában matektagozatos, gimiben harmadiktól matek faktos voltam, de fel sem merült bennem a gondolat, hogy matekból emeltezzek. Szóval mint a legtöbben, én is középszintű érettségit írtam.

Rengeteg próbaérettségit írtunk duplamatekon, ami ugye nem annyi idő, mint a rendes érettségi, és úgy indultam neki az érettséginek, hogy a legjobb ilyen próbám 81%-os volt, ami bár 5-ös, de nem lettem volna vele igazán elégedett. Ráadásul volt egy bizonyos téma, amiből életemben nem sikerült maximum pontos feladatot megoldanom - ez a bizonyos koordinátageometria. Szerencsére ez mindig abban a három feladatban szokott lenni, amelyek közül egyet passzolni lehet, úgyhogy úgy mentem oda, hogy ezt tuti passzolni fogom. (Ezt nem véletlenül írtam le most külön.)

Leültünk a terembe, mindenki csokit evett, függvénytáblát lapozgatott, és még feltette az utolsó kérdéseit a matektanárunknak, aki bár nem lehetett benn az érettségin, bejött, hogy előtte meg utána lelki támaszt nyújtson nekünk. Meg kaptunk tőle kicsi kabalát is, amit ő készített. :D A padomat konkrétan körbebástyáztam ezekkel a kabalákkal, volt ott minden, de komolyan! Bebiztosítottam magam minden eshetőségre.

Lement a matek első fele, ezek a bizonyos könnyű feladatok, ezzel nem is volt gond. Aztán megkaptuk a már kifejtős feladatokat. Első dolgom az volt, hogy fellapozzam, hogy milyen feladatok passzolósak. És igen, jól gondoljátok, a kétszintű érettségi történetében először a koordinátageometria feladatot nem lehetett passzolni. Viszont sikerült három olyan feladatot tenni a passzolósok közé, amit szerettem, így az biztos volt, hogy muszáj passzolnom valamit, amit biztosan meg tudnék csinálni. Helyette viszont kötelezően van a koordinátageometria és a függvényes feladat, amit szintén utáltam. Na igen, így rögtön egy perc alatt le is izzadtam...

Töretlenül csináltam végig a feladatokat, mindennél odafigyeltem, hogy legyen ellenőrzés és válasz (nagyon fontosak, komoly pontokat lehet bukni, ha az ember elfelejti!), és volt olyan feladat, amit a biztonság kedvéért többször is megoldottam. A koordinátageometria feladatnál pedig szorgosan lapozgattam a függvénytáblámat, hátha találok benne valami hasznosat. Találtam is, az alapján megoldottam, de nem voltam benne biztos, hogy jó-e. 

Aztán jöttek a passzolós feladatok. A matektanárnőnk a következő stratégiát adta ki nekünk: csináljuk meg mind a három feladatot, és a végén döntsük el, hogy melyiket passzoljuk, amikor már érezzük, hogy melyik sikerült a legjobban. Na igen, én ezzel általában nem törődtem, mert a koordinátageometria volt a tuti passzolósom. Mindenesetre mire idáig jutottam, tudtam, hogy nem lesz időm megcsinálni mind a hármat, így választanom kellett: végül azt passzoltam, amiben ilyen felület/térfogat számítás volt, amit egyébként szeretni szoktam, de a három közül ez tűnt a legbonyolultabbnak, és ebben volt a legnagyobb a hibázás lehetősége. 

A végén még háromszor átnéztem mindent, aztán az idő lejárt...

Ez volt az a pont, amikor a teremben és terem előtt mindenfelé számok repkedtek a levegőben. Kinek mennyi jött ki? A tanárnőnk már az ajtó előtt állt, és próbálta mindenkinek elmondani, hogy mi lett volna a helyes megoldás vagy legalábbis a megoldás menete, mert már nem emlékezett minden végeredményre. A hihetetlen az volt, hogy minden megoldásomat hallottam valakinek a szájából - persze olyanokat is, amik nem egyeztek az enyémmel, de a saját számaim mindig kijöttek valaki másnak is. Ez azért kicsit megnyugtatott, úgyhogy már múló gyomorgörccsel vonszoltam magam haza, és próbáltam nem gondolni a másnapi emelt törire...

Mikor hazaértem, még nem volt fent a nem hivatalos javítókulcs, úgyhogy kb. percenként frissítettem vagy nyolcféle oldalt, míg végül felkerült. És láss csodát! MINDEN FELADATOMBAN JÓ LETT A VÉGEREDMÉNY!

Szinte el se akartam hinni, önkívületi állapotban hívtam fel az édesanyámat. Úgy számoltam, hogy kilencvenegynéhány pontom lesz, mert biztos voltam benne, hogy lesz olyan feladat, ahol veszítek pontot részszámítások vagy egy mértékegység esetleg egy válasz hiánya miatt. (Annak ellenére, hogy tényleg mindent ezerszer ellenőriztem.)

Aztán eltelt kb. egy hét, és lehetett szállingózni a tanárunkhoz, aki mindenkinek elárulta az eredményét, és még arra is emlékezett, hol veszítettünk pontot, és mivel. Én nem tudtam bemenni az első napom, de a barátnőm igen, és megígérte, hogy megkérdezi az enyémet is. Majd jött a telefon a következő kérdéssel: Na, mit gondolsz, hány százalék lett? Mire mondtam, hogy kilencvenvalahány. A barátnőm válasza: Nagyon alábecsülöd magad. 

Na, ott forgott körülöttem a világ. De szó szerint! Mert a matek érettségim 100%-os lett! Erre mennyi az esély, de komolyan? 

Emlékszem, még év közben mesélte a matektanárunk, hogy néhány éve volt egy lány, aki 100%-os matekot írt, mi meg ott poénkodtunk órán, hogy ő biztos nem volt normális, mert 100%-ot képtelenség írni... És én is azt írtam! Elég pletykás suliba jártam, gyorsan terjedt a hír, és több tanár is gratulált (a sulinkban egyébként is minden matekérettségit több tanár is kijavít, biztos, ami biztos alapon), az évfolyamtársaim meg folyamatosan azt kérdezgették, hogy tényleg igaz-e meg hogy hogy csináltam. :D Amikor végül bementem a megtekintésre, a matektanárom rám nézett és azt mondta: Még mindig nagyon rondán írsz.

Amikor a hivatalos megtekintés volt, lefénymásoltattam magamnak, mert akartam belőle egy példányt otthonra! Még akkor is, ha tényleg rondán írtam. xD Mellesleg meg mindenki meg akarta nézni az osztálytársaim közül. :D 

Ja, és igen, amikor kiosztották az érettségi bizonyítványunkat, már a szóbeli után, kaptam belőle dicséretet. Bár ez nem kerülhetett beírásra, mert dicséretet nem tudnak beírni a bizonyítványba, azért nagyon jó érzés volt.

Szóval igen, ez az én csodaszámba menő történetem, amit valószínűleg halálomig mesélni fogok! :D

Magyar érettségi - Élménybeszámoló

Magyar írásbeli érettségim

Ma volt a magyar érettségi. Gondoltam, minden nap megosztom a saját emlékeimet veletek, hogy milyen volt számomra az érettségi. :) Ma tehát a magyar.

A magyar az első nap, és szerintem - mondjuk talán az emelt érettségit nem számítva - a legrosszabb. Még

nincs rutin, még nagy az izgalom, még hátravan minden... Ráadásul a magyar érettségi az, amire nem tudsz igazán készülni. Persze, készülsz rá egy életen át, az olvasással, a fogalmazások megírásával, de igazából mindig lutri, hogy milyen olvasott szövegértést, és milyen elemzésre szánt témát/verset/novellát kapsz.

Én a magam részéről már nem nagyon emlékszem, hogy az olvasott szövegértés feladatunk miről szólt. Tényleg, most gondolkodom, de semmi emlékem róla. Azon kívül, hogy csak egy pontot vesztettem, bár abban az évben ez a rész mindenkinek elég jól sikerült, el is könyvelték könnyű szövegértés feladatnak.

Utána azonban jött a feketeleves, ugyanis szerintem az ebben az érettségi rendszerben kiadott legnehezebb fogalmazás feladatokat kaptuk. A novellánk egy borozgató nőszemélyről, a két összehasonlítandó versünk a biliről szólt. Én alapból úgy ültem be az érettségire, hogy márpedig én érvelni fogok. A tanárok óva intettek attól, hogy érvelést írjunk, mert az a legnehezebb. De én szeretek érvelni, ez volt az, amiben a leginkább támaszkodhattam arra, hogy már akkor is szerettem olvasni, és az adott témák a legtöbb esetben rögtön beindították az agyam, és pörögni kezdtek a gondolataim. Hát, ez minden témánál így volt, nyilván csak a miénknél nem.

Pontosan már nem tudnám elmondani, mi volt a feladat, de valami olyasmi volt a lényeg, hogy a környezet hogyan befolyásolja azt, hogy egy-egy szereplő milyen lesz. (Ezt most tényleg nagyon leegyszerűsítve írom, ha valakit mélyebben érdekel, 2010-ben érettségiztem, vissza tudja keresni.) Nos, nem túlzás, ha azt mondom, hogy egy teljes órán keresztül bámultam a papíromra, próbáltam előásni az agyamból mindenféle irodalmi példát a témához, és mielőtt nekiálltam írni, igyekeztem a dolgot strukturálni is. Emlékszem, úgy döntöttem, a nagyobbtól haladok a kisebb felé, így a földrészekkel indultam, míg végül eljutottam a családig.

Írtam én mindenféle irodalmi példát, ami eszembe jutott, a 80 nap alatt a Föld körültől, Ady Endre költészetén és a Mansfield Parkon keresztül a Harry Potterig. Nem vicc. Emlékszem, hosszan érveltem, hogy milyen különbséget jelentett Ron Weasley és Draco Malfoy családi háttere abban, hogy végül milyen emberekké váltak. Ami annak tükrében visszanézve meglehetősen vicces, hogy az irodalom tanárom olyan szinten nem ismeri a Harry Pottert, hogy nem hogy nem olvasta, de a főszereplő nevében sem volt biztos. (Tényleg, ilyenkor hogy javítják a feladatot? Hiszen elvileg bármilyen irodalmi példát hozhatok. Mi van, ha a tanári karból senki nem olvasta az adott művet?)

Na mindenesetre vért izzadva küzdöttem, hogy nagyjából meglegyen a struktúra, hogy helyesen írjak (alapból nem rossz a helyesírásom, de ilyenkor mindig becsusszannak olyan hibák is, amelyeket egyébként soha nem követnék el), és legfőképp, hogy kellő hosszúságú legyen és ne javítsak benne sokat. (Én olyan típus vagyok, aki ezerszer átír, és mivel amúgy sem szép az írásom, ez azért érettségin elég nagy szívás.)

Végül kínkeservesen meglett a kellő hosszúság, rengeteg irodalmi utalással, struktúrával, és lejárt az idő. Az az igazán bosszantó, amikor a vége felé jár már az idő, és tudod, hogy tudnál még közbevetni gondolatot, de mivel javítani már nem lehet, nem tudod. Na, ez dühített a legjobban.

Amikor kimentünk, persze letámadtuk egymást: Ki milyen irodalmi példát hozott? A Vuktól kezdve minden volt. Az igazi sokk azonban csak otthon ért: a nem hivatalos javítókulcs teljesen más oldalról fogta meg a témát, és a Gyűrűk ura Egy Gyűrűjét emlegette...

Ennek hála nem kicsit voltam sokkos állapotban az érettségi első napjának délutánján. Hogy a gondolataimat eltereljem – egyedül voltam otthon –, jobb híján játékba öltem a bánatom. Nagyon jó stresszlevezető a Jójáték.hu-n a dinnyés-szedegetős játék!

Ebben az állapotban indultam másnap matekozni. Na igen.

Azért végül mégis mondjak valamit az eredményemről is. Azt már írtam, hogy a szövegértésemben egy hiba volt. Viszont egy hónappal később, a megtekintésen visszaolvasva kijelenthetem: életem egyik legrosszabb fogalmazását sikerült összehoznom. Összességében azonban mégsem lehetett annyira borzasztó, mert nyolcvanvalahány százalék lett összességében a magyar írásbelim. (A pontos számra már nem emlékszem, csak a végső százalékra, ami már a szóbelivel együtt lett.)

A szóbeli magyarom még ennél is emlékezetesebb, erről később írok majd. :)