xe Deszy - Gondolatok

Pages

Subscribe:

Ads 468x60px

Featured Posts

2016. január 26., kedd

Kérdés-válasz az illegális könyvletöltésekről

Sziasztok!

Ez most nem rendes bejegyzés, viszont egy ask.fm válaszom hosszúra nyúlt, és ezen a platformon tudom megosztani. 


Kérdés:
Szia! Tudom hogy ellenzed, hogy letöltsék a könyveket, de mi van akkor ha valaki épphogy kaját tud venni magának a kis pénzéből? Komolyan sajnálod tőlük hogy tudjanak olvasni..?

Válasz:

Szia!
Ennek több oldala van, az egyik az, amit írsz, és a válasz, hogy nyilván nem, személy szerint nem sajnálom.
Viszont a másik oldalon ott a következő helyzet: ha valaki dolgozik valamiért, aztán azt, amit a munkájával előállít, a kutya se veszi meg, mert megszerzi ingyen, akkor előbb-utóbb neki se lesz munkája, és még ráadásul a szegény embernek se lesz könyve, mert a kiadó csődbe jut, mert mindenki letölti, az írók közül meg csak az ír tovább, akinek létkérdés maga az írás, mert nem hogy megélni nem tud belőle, de még normális zsebpénznek sem elég, amit érte kap (ez mondjuk már kb. így is van). 

Szóval másik oldalról megközelítve a kérdést: te mit szólnál, ha valaki azt mondaná, hogy folytasd a munkát mindenképp, csak épp nem kapsz érte fizetést, vagy egyre kevesebbet, mert senki nem hajlandó fizetni érte?
Mondjuk fordító vagy, és hosszú heteken keresztül mást se csinálsz, csak görnyedsz egy számítógép fölött, és 300 oldalt átfordítasz angolról magyarra úgy, hogy élvezhető is legyen. Megcsinálod egyszer, megcsinálod kétszer, aztán kiderül, hogy alig jelent meg a magyar verzió két hete, már fent van az interneten, a könyv fogyása meg katasztrofális. A kiadó kifizette érte a jogdíjakat, kifizette a fordítót, a szerkesztőt, a korrektor(oka)t, a tördelőt, a nyomdai költségeket, ott állnak a könyvek a raktárban és a boltok polcain – de mindenki elolvassa inkább ingyen, hiszen minek is venné meg, ha elérhető ingyen is? Aztán te, szegény fordító, hirtelen kapod a levelet a kiadódtól, hogy bocsi, nem jön a folytatás, mert nem fogy a könyv, nincs szükség tovább a szolgálataidra.  

Aztán mondjuk marketinges vagy, és hetente akár többször is megválaszolod ennek a bizonyos sorozatnak a folytatását illető kérdéseket, és szomorúan és frusztráltan írod meg a választ, hogy bocsi, nem érkezik a folytatás. És mindenki háborog, mert sokan olvasták, sokan szeretik, sokan érdeklődnek és tiltakoznak, ha ennyi ember szereti, hogy van az, hogy nem jön a folytatás? 

Aztán te vagy a kiadó vezetője, akinek megszakad a szíve, mert azért vágott bele a sorozat kiadásába, mert úgy érezte, jó, kell a hazai olvasóknak – és látja is, hogy kell, mert sokan szeretik. De ugyanez a számokban nem tükröződik, a papírpéldányok bent porosodnak a raktárban, lassan fogynak, nem hozták vissza a belefektetett pénzt, és így nincs pénz a folytatásra sem. Ja, hogy igény az lenne? De akkor hogy van az, hogy 400-an sírnak egy könyvért, miközben csak 100-at adtunk el? 

Aztán mondjuk magyar író vagy. Szívvel-lélekkel szeretsz írni, de ettől még neked is enned kell, fizetned a rezsit, nevelned a gyerekeid. Megjelenik a könyved, te meg összeszorított farpofákkal reménykedsz, hogy legalább néhány hónapig nem szkenneli be senki, mert akkor a regényed fogyásának annyi – magyar íróként rossz esetben akár keresztet is vethetsz rá. A könyved után royaltyt kapsz, azaz egy bizonyos százalékot minden egyes eladott példányból – de az istennek se akarnak befutni azok az összegek, amikből fizetni tudnád a számláid, nem hogy még ruhát is vegyél a gyereknek. (Ó, és egyébként is fillérekről beszélünk, tehát alig valamit jelent az is, amivel megkárosítanak a feltöltők, na de te mégis megdolgoztál érte. Mondjuk kapsz könyvenként 10% jutalékot, ami nem is rossz – az legyen mondjuk egy könyvnél olyan 200 forint, és nagyon ügyes vagy, fogy belőle 800 darab – várod a 160.000 forintodat, amiért egyébként több hónapot dolgoztál, másnak meg a havi nettó fizetése is sokkal jobb ennél. És most egyébként egy jó esetet hoztam példának, valószínűleg a magyar szerzők ennél még rosszabb számokkal operálnak. Szóval várod a kis forintocskáidat, amit ráadásul nagy eséllyel nem is havi bontásban kapsz meg, de nem jön – mert hiába olvasták 800-an, fogyni nem fogyott csak száz. És akkor most próbálj meg megélni abból a 20.000 forintból, ami végül befut.) Mit csinálsz? Elkezdesz munkát keresni, mint bármelyik ember, reggel felkelsz, elmész dolgozni, este hazaérsz, a családoddal vagy még egy kicsit, és ha valami istentelen csoda folytán tudsz írni néhány oldalt, rettentő boldog vagy. Várják a könyved folytatását az olvasók, de mégis hogy tudnál gyorsabban haladni, ha csak úgy tudsz megélni, ha dolgozol mellette?
(És itt még csak az előállító oldalt néztük, a könyvkereskedők részébe bele se mentem, pedig nyilván náluk is bevételkiesés.)

És ezekután jogosak a panaszok, hogy XY könyv folytatása nem érkezik, ha mondjuk a panaszkodók legalább fele nem megvette, hanem letöltötte? 

Ha te lennél a fordító, az író, a kiadóvezető, hogy csak a fenti példákat említsem, nem éreznéd ezt baromi igazságtalannak? Nem éreznéd úgy, hogy megkárosítottak? Hogy hiába dolgozol, nem kapod meg érte azt, ami neked járna? 

Aztán mondhatnám példának a tipikust: bemész a boltba, tetszik egy ruha, nincs rá pénzed, ellopod? kérdést is. Mert hát ugye, hogy nem? Nem tűnik ugyanolyannak, pedig... a könyvekért dolgozók ugyanúgy megszívják, mint a ruhaárusok, ha senki nem vesz ruhát. A különbség az, hogy ruhára mindenkinek szüksége van, a könyvre meg nem, és ruhát meg ételt nem lehet az internetről letölteni. Pedig a könyvek mögött is ugyanolyan dolgozók állnak, akik fizetésből élnek. Ha az nem elfogadható, hogy bemész a kisboltba, aztán leemelsz mindenfélét a polcról, amire szükséged van, mert ezzel a kisbolt tulajdonosát károsítod meg, akkor ugyanezt miért nem érezzük a könyvek esetében is? Ugyanaz a két eset, még ha nem is érzékeli senki fizikai lopásnak az utóbbit, mert nem szó szerint emeled le a polcról, és vágod zsebre. 

És ráadásul még igazságtalanabb a kérdés, mert kaját, ruhát nem vehetsz kölcsön állandóra - könyvet viszont szerezhetsz ingyen is úgy, hogy nem támogatod az illegális letöltéseket. Elmehetsz könyvtárba (vajon miért van, hogy az internet létezése előtt is tudtak olvasni?), cserélgetheted a meglévőket a barátokkal, csatlakozhatsz a Moly utazókönyv akcióhoz, olvashatod a legálisan ingyenesen elérhető ekönyveket, cserélheted őket Rukkolán, részt vehetsz nyereményjátékokban, amiből akad szép számmal...

(Fun Fact: még a könyvtári kölcsönzéssel, ami ugyanúgy ingyen van, is többet segítesz azoknak, akik a könyveidért dolgoznak, mint a letöltéssel, ugyanis néhány forint éves szinten ebből is csurranhat-cseppenhet a magyar szerzőknek és fordítóknak. Just sayin’.)

Szóval nem, nem sajnálom senkitől az olvasás lehetőségét - csak egyoldalúnak érzem a megközelítést az összes ilyen vitában. A "nem sajnálod" kártyával mindig könnyű előállni, szánalmat ébreszteni, csak abba nem gondol bele senki, hogy lehet, hogy épp emiatt veszíti el egy másik ember a munkáját, és marad munkanélküli, hogy épp emiatt lehet az, hogy a könyvkiadásban nagyon sok mindenkinek több állása van, mert pusztán a kiadós munkából nem tud megélni, emiatt van az, hogy szeretett és tök jó sorozatok folytatása nem érkezik magyarul,  és hogy az íróknak akár évekbe is telhet megírni egy új könyvet, mert mellette kénytelenek 8 órában dolgozni... 

A könyvkiadás egy olvasó számára álomszerű világnak tűnik, milyen jó is lehet… De mindenki pénzből él, bármilyen nyersen is hangzik ez. A szerzők is. A fordítók is. A kiadói raktáros is, aki a könyveket csomagolja, a marketinges is, aki válaszolgat az olvasói kérdésekre és erején felül igyekszik eladni a könyvet, amit ingyen is el lehet lopni. 

Szóval kifacsart a kérdés. Alapvetően így szokott működni ez a munkaerő-piacon: dolgozol, és ezért cserébe neked JÁR valami. Kapsz fizetést, amivel bemész a boltba, ahol semmi sem JÁR neked, viszont a tiéd lehet, ha és amennyiben fizetsz érte. Miért van az, hogy amikor valaki az illegális letöltés mellett érvel, ezt teljesen kicsavarja? Ugyanis ebben az esetben a következőt állítod: mindegy, hogy tudsz-e fizetni a termékért a boltban, neked ez JÁR. És annak, aki előállította, esetleg majd más fizet, de ha nem az se baj, kit érdekel, hogy dolgozott érte? 

Vagy régi cserekereskedelemre nagyon lebutítva. Elmegy a könyves a portékával a piacra, hogy a könyvért cserébe ételt kapjon. Aztán fogják, elveszik a könyvét, de valahogy ételt nem kap cserébe. Ez így teljesen jogos és igazságos eljárásnak tűnik? Szerinted meddig fogja bírni a könyves a könyvek előállítását, ha közben nem jut ételhez? Szép lassan éhen fog halni, és akkor nem lesz több könyv sem, hiába volt előtte nagyon jó buli, hogy anélkül szerezhetted meg, hogy adtál volna cserébe ételt… 

Ráadásul a kérdés teoretikus, ugyanis a letöltők nagy százaléka meg tudná venni a könyvet, ha akarná, csak egyszerűbb másra költeni, ha a könyvet úgyis megszerezheti ingyen – aztán amikor előkerül a vitakérdés, jön a logikus érv, a szánalom kártya, amit kb. mindenki bedob, mert valóban tök jogos, és kinek ne esne meg a szíve a szegényeken? Naugye.
(Mondjuk azért felmerül a kérdés: azokat a szerkesztőket miért nem sajnáljuk, akik minimálbérért dolgoznak, és ugyanúgy meg kell gondolniuk, hogy mit vegyenek meg és mit nem, mert nincs elég pénzük? És miért nem sajnáljuk azokat a szerkesztőket, akik nem is találnak munkát, mert a kiadó nem tud sok szerkesztőt foglalkoztatni, hiszen nincs rá pénze? Vagy miért nem sajnáljuk azt a fordítót, akit esetleg kirúgnak, mert nem fogyott kellő mennyiségben az általa fordított sorozat első néhány része, így már nincs szükség a munkájára? Ők nem szegények?)

És valóban, egy tökéletes világban mindenkinek egyformán jutna olvasnivaló, a könyvek olyan olcsóak lennének, hogy ez a kérdés ne okozzon problémát, de fájdalom, nem egy tökéletes világban élünk. (Bár valami azt súgja, bármilyen olcsón adnák is őket, hacsak nem tök ingyen lennének, akkor is terjedne az illegális letöltés, mert a 0 mindig kisebb még az 1-nél is.)

Nyilván valószínűleg senki sem ártatlan a letöltős kérdésben, kb. mindenkivel előfordult már. De ha mondjuk csak minden 10 letöltött könyv után venne minden letöltögető egy papírt is, valószínűleg már sokkal jobb helyzetben lenne a könyvkiadás. (És jegyzem meg, ha nem lenne ennyi megkárosítás, valószínűleg a könyvek is olcsóbbak lennének. A letöltő panaszkodik, hogy azért tölti le, mert drága, de addig nem lesz olcsóbb, amíg nem tudnak több könyvet eladni. Ördögi kör.) 

Ó, és végül a kedvencem az, amikor előkerül a vita, és még csak nem is szégyelli magát a letöltögető. Mert mindezt, amit itt feljebb leírtam, talán fel se fogja. Vagy igen, csak egyszerűbb nem tudomásul venni. Ilyenkor jön a „NEKEM EZ JÁR”, és ennél idegesítőbb érvelés nincs. Mert őszintén? Nem, nem jár. És ha meg még is letöltöd, legalább lapulnál meg, ha észrevesznek, sűrű elnézéseket kérve, ne döngesd a melled, hogy márpedig neked van igazad… Mert a fentiek miatt nem, nem neked van, bármilyen sajnálandó is, ha épp nem tudsz könyvet venni, akkor is inkább a lopást választod a többi megoldás helyett. (Pedig mondom, az étellel és a ruhával ellentétben könyvet ingyen is lehet szerezni elég könnyedén.) És még ennél is idegesítőbb, amikor feltöltöd és még terjeszted is, mert az mekkora poén – újabb és újabb csoportokat hozva létre, küldözgetve fűnek-fának. (Itt az E/2 nem neked szól személy szerint, hanem általánosságban.)

Szóval lényeg a lényeg: ez egy sokkal összetettebb gazdasági-etikai-jogi kérdés annál, hogy sajnálom-e másoktól a könyveket. 


A könyves blogomért 

2015. április 12., vasárnap

Helló, Audrey Hepburn! – Üdv újra közöttünk!


Sziasztok!

Ezt a cikket még az Origónál írtam, gondoltam, megosztom. :)



Helló, Audrey Hepburn! – Üdv újra közöttünk!

Audrey Hepburn csokoládét árul – jött a megdöbbentő felfedezés, amikor a minap a Youtube-on böngésztem. Az édességet majszoló színésznő videójáról nem tudtam magyarázatkeresés nélkül továbbkattintani, és hamar kiderült, csupán digitális másolatról van szó. Talán túlságosan is jóról?

A technika csodálatos fejlődése átitatja mindennapjainkat, nem is várnánk mást Hollywoodtól, mint hogy a filmes eszközök repertoárja is egyre színesebb legyen. Néhány éve talán még meglepő volt, milyen gyorsan árasztották el a piacot a 3D-s filmek, lassan azonban már arra sem figyelünk fel különösebben, ha az élőszereplős mozikban digitálisan létrehozott alakok kelnek életre a szemünk előtt.

A legtöbbet talán az Avatar miatt emlegették a CGI-t, de az Oscar-díjas Pi élete sem valósulhatott volna meg, ha nem képesek mesterségesen élethű tigrist alkotni a csónakban hánykolódó főszereplő mellé. Az pedig, hogy a tavalyi év legnyereségesebb szuperhősfilmjében, A galaxis őrzőiben az egyik főszereplő egy sétáló fa, egy másik pedig egy lövöldöző mosómedve volt, már egyáltalán nem sokkoló újítás.

Legutóbb a jelenleg is futó Hamupipőke feldolgozás okozott botrányt. Sokan kifogásolták, hogy olyan darázsderekat varázsoltak – szó szerint – a hősnőnek, hogy az abnormális elvárásokat szülhet a filmet megnéző fiatal lányok körében saját testükkel kapcsolatban. 

Ezek persze kisebb módosítások, bármilyen botrány kavarodik is belőlük. Hiszen a filmkészítők senkinek sem ártottak, amikor megszületett a Narnia filmek oroszlánja, azt pedig nem lehetett elvitatni tőlük, hogy a végeredmény lélegzetelállítóra sikeredett! 

Ha viszont kicsit továbbgondoljuk a rohamos fejlődést, rájövünk, már nem is vagyunk túlságosan messze attól, hogy a képernyők mögött üldögélő számítógépguruk szinte istenként valóságosnak tetsző emberi alakokat hívjanak életre. 

Térjünk vissza kicsit Audrey Hepburnre és arra a bizonyos reklámfilmre!  A csokoládé marketingkampánya ugyanis több, mint húsz évvel a színésznő halála után készült, a videóban látható alak pedig a szuper számítógépes grafika szüleménye. Persze, ha jól megnézzük, még észrevehetjük a jeleket. Egy kis kutatás után arra is fény derül, hogy hiába Hepburn összetéveszthetetlenül bájos arca, azért egy modellre még szükség volt a videó főszereplőjének többi testrészéhez. 

Az egeret a kezükben tartó komputerzsenik tehát szó szerint élet és halál urává váltak. Vajon hány év kell még, amíg komolyan felmerül majd, hogy olyan színészek és színésznők arcát láthassuk viszont a szélesvásznon, akik már több évtizede eltávoztak az élők sorából? Az elképzelés persze számos etikai és szabályozásbéli kérdést felvet. Kell, hogy legyen valamilyen jogi akadálya annak, hogy szabadon rendelkezzenek a halottak személyével.  

Az elhunyt hírességek arcának felhasználására még az USA számos államában sincs vonatkozó rendelkezés. Ha pedig mégis akad ilyesmi, akkor is kérdéses, hogy a jogutódok mennyire képviselik eltávozott családtagjaik érdekeit és akaratát, valamint hogy hány évnek kell eltelnie, míg az arcképek szabadon felhasználhatóvá válnak. 

Precedens azonban már majdnem született is a „helyettesítésre” mozifilmben. Amikor Philip Seymour Hoffman tavaly tragikus hirtelenséggel életét vesztette, éppen Az éhezők viadala sorozat utolsó két részének forgatásán dolgozott. Karakterének bizonyos jeleneteit már nem tudták felvenni, ami komoly fejtörést okozott a rendezőnek és a producereknek. Hetekig keringtek olyan hírek, miszerint ezeken a felvételeken számítógéppel helyettesítik majd a színészt. Ez végül elmaradt, és a sorait inkább más szereplők szájába adták. 

Az viszont tény, hogy a lehetőség komolyan felmerült. Néhány éven belül eljöhet a pillanat, amikor egy lelkes rendező filmet gyárt Audrey Hepburnnel vagy Marilyn Monroe-val a főszerepben? Folytatás készülhet olyan filmekhez, melyeknek szereplői már évtizedek óta halottak? Vajon hol a határ és ki dönti el, mikor kell megálljt parancsolni ezeknek a próbálkozásoknak?



Videómelléklet

A kérdéses Audrey Hepburn videó:



Közben kiderült, hogy Paul Walkert valóban helyettesítették ily módon a Halálos iramban legújabb részében:


2014. október 31., péntek

A tűzzel festő férfi


Sziasztok!

Erre az elképesztő videóra most bukkantam, és még mindig a hatása alatt vagyok. És amikor ilyesmit látok, mindig elgondolkozom, meddig terjedhet az emberi kreativitás. Csodálatos!

Steve Spazuk tűzzel "fest". Vagyis a tüzet használja fel arra, hogy félelmetesen gyönyörű alkotásokat hozzon létre a papíron.

Ezt látni kell:


2014. szeptember 6., szombat

Rafflecopter - Hogyan?


Sziasztok!

Elég gyakran látok kérdéseket azzal kapcsolatosan, hogyan is lehet az olyan nyereményjátékokban részt venni, ahol Rafflecopter doboz van. Nos, lássuk!

Először is, tisztázzuk! A Rafflecopter doboz valahogy így néz ki:


A sorok száma, az időtartam, minden változó, de a külső kb. ez.

Minden egyes ilyen játéknál az első, amit tennetek kell, hogy bejelentkeztek a dobozba!

Bejelentkezés előtt valahogy így fest a doboz:



A jó hír, hogy ahogy láthatjátok, be tudtok jelentkezni Facebook profillal vagy e-mail címmel. Az biztos, hogy az egyikre szükségetek lesz, mert ha esetleg nyertek, e-mail cím nélkül sajnos nem tudunk értesíteni titeket. (Fontos! Amennyiben Facebook profillal jelentkeztek be, a játék létrehozója azt az e-mail címet fogja látni, amivel Facebookon regisztrálva vagytok, tehát nagy eséllyel ezen az e-mail címen fog majd értesíteni, ha esetleg nyertek.)

Ha a bejelentkezés megtörtént, szépen egymás alatt - ahogy fent - láthatjátok, milyen feladatok várnak rátok. Ez elég változó lehet, a legtöbb esetben két dologgal fogtok találkozni:

1. Facebook lájkolás

Nincs más dolgotok, mint rákattintani a sorra, amit épp tölteni szeretnétek. Ha Facebook lájkról van szó, így fog kinézni a dolog:


Ilyenkor ha már lájkoltátok az oldalt, nincs más dolgotok, mint rányomni a zöld I'm a Fan gombra. Ha még nem, akkor lájkoltok és utána teszitek meg ugyanezt. :)
Ha jól csináltátok, a pontot már ki is pipálta a rendszer:


Ezt egyébként nem csak fent a beszürkült sávon látjátok, hanem érdemes figyelni a doboz jobb felső sarkát is. (Ami most itt 1/10) Ez a tört mindig azt mutatja, hogy az összes megszerezhető pontból (ami ebben az esetben 10), mennyit gyűjtöttetek már össze (ami ebben az esetben 1). 

Lehetséges, hogy több oldalt is lájkolnotok kell/lehet, akkor ezt szépen sorban ugyanígy végigcsináljátok. 

Előfordulhat, hogy nem Facebook oldalt kell lájkolni, hanem Twitter oldalt követni, a dolog ott is nagyon hasonlóan zajlik, csak ott be kell írnod a Twitter azonosítódat. 
Az is lehetséges, hogy nem csak követni kell az adott Twitter oldalt, hanem lehet tweetelni is, az valahogy így fog kinézni:


Itt a fehér részre a tweet linkjét kell beszúrni, majd megint csak a zöld gomb. (Mindig a zöld gomb!)


2. Kérdésre kell válaszolnotok

Szintén elég gyakran előfordul, hogy valamilyen kérdésre várja a helyes választ a Rafflecopter doboz készítője.

Ilyen esetben megint csak rányomtok a sorra, mire lenyílik egy kis dobozka, az előzőhöz hasonlóan. Innentől kezdve elég egyértelmű a dolog, az üres fehér helyre beírjátok a helyes választ, majd a zöld Enter gombra nyomtok. 


Ennyi az egész, semmi több, nincs szükség plusz megerősítésre.

Persze a Rafflecopter elég sokféle feladatra ad lehetőséget, általában ha ezt a két funkciót tudjátok használni, az elég, illetve ezeket ismerve minden más már egyértelmű. Lehetséges, hogy azt kérik, hogy hagyj kommentet valamilyen blogposzt alá például, oszd meg a posztot Facebookon vagy esetleg kövess egy oldalt Pinteresten. Minden esetben egyértelműen kiírja a doboz, hogy mi a feladat, és mindig a zöld gombbal lehet elfogadtatni. Ha a zöld gombot megnyomtad, a neved már a kalapban van a megfelelő pontszámmal, amit az adott sorban látsz. Nincs is több dolgod, mint várni.
Nem kell megijedni, ha nagyon könnyűnek tűnik a dolog, mert valóban az!

Amit még érdemes tudni:
  • A bal felső sarokban van egy takaros kis visszaszámláló, innen látjátok, hogy mennyi időtök van még játszani.
  • A doboz tetején a középső szám az összes megszerzett pontot jelzi, tehát ebből tudhatjátok, hogy mekkora a verseny a nyereményre, nyereményekre.
  • Előfordulhat, hogy lesznek olyan lépések, amelyeket akár minden nap megismételhettek, és az azért járó pontot így minden nap újra és újra bezsebelhetitek. Ha ilyen fordul elő, akkor azt a Rafflecopter doboz egy üzenettel mindig jelzi, ha már teljesítettétek az aznapit.
  • Előfordulhat az is, hogy van olyan pontja a játéknak, amit kötelező végrehajtani. Mondjuk egy példa: csak akkor vehetsz részt a játékban, ha lájkoltál egy bizonyos Facebook oldalt. Ebben az esetben csak akkor fogod látni a többi lehetőséget, ha a Facebook oldal lájkolása már megtörtént, egyébként nem.
  • A Rafflecopter és a Rafflecopter létrehozója nem hülye. Azaz teljesen felesleges fals hülyeségeket beírni, megpróbálni csalni, ha esetleg megosztást kérnek és URL-t kell beszúrni. A Rafflecopternek van egy hátsó rendszere, amiben a játék létrehozója látja az elküldött válaszokat, és ellenőrizni tudja ezeket. Amennyiben csalást lát, simán törölheti a felhasználó minden próbálkozását, nem csak a szabálytalant, hanem mindet - tehát kvázi néhány kattintással lehet diszkvalifikálni. 
  • Ami pedig a másik oldalt illeti: amikor a játék véget ér, a Rafflecopter oldalán a tulajdonos néhány kattintással tud sorsolni. A randomgenerátorral, ami a rendszerben működik. Nem állítom, hogy a sorsolással nem lehet csalni, mert hát persze, hogy lehet. De ha pl. van 1500 pont, amit összegyűjtöttek a játékosok, a játék kiírója pedig egy konkrét embernek akarná odaadni a nyereményt, akkor vagy mindenki mást egyesével diszkvalifikálnia kell vagy addig nyomkodni a sorsoló gombot, amíg az illetőhöz nem ér. Pepecs munka, szóval ilyesmi szerintem nem igazán fordul elő. Ezért is népszerűek mostanság ezek a dobozok, mert mindkét fél könnyen tudja használni, és mindkét oldalról kizárható vagy legalábbis csökkenthető a család lehetősége. 

Remélem, érthetőbbé vált a dolog. 

Jó játékot mindenkinek!

2014. augusztus 30., szombat

Ask.fm jubilálok


Sziasztok!

Nem voltam biztos benne, hogy megírjam-e ezt a posztot, de aztán végül arra jutottam, hogy miért is ne? 

Ezen a héten lett meg az ask.fm oldalon a 2000. kérdésem. Kissé furcsa belegondolni, hogy ez milyen gyorsan összejött, és kifejezetten félelmetes, hogy mennyi furcsábbnál furcsább kérdést kaptam ez alatt az idő alatt. És bár nem mindig jó dolog, hogy fent vagyok - egy-egy kifejezetten bántó kérdés sokszor elrontja a kedvemet -, másrészről sok megmosolyogtató pillanatra emlékszem vissza az ask.fm kérdésekkel kapcsolatosan, és egy valamiben tuti fejlődtem, amióta fent vagyok: türelemben. Még van hova, az biztos, de nagyon jó tanító ez az oldal. 

Gondoltam, az "ünnepi" alkalomból összeszedem nektek a TOP5 legtöbb kedvencelést kapott kérdés-válasz kombinációt. 


mikor lesz új EDR fejezet??
Ó, jaj, a nagy kérdés... - szólott Deszy bűntudattal teli, aztán oldalra fordult, hogy lássa, amint Dahlia és Hugo és Nara végzős évük első tanórájára indultak. Alig néhány pillanatba került, míg Dahlia észrevette az előtte szellemként lebegő alakot.
- Itt vagyunk ám mi is - szólt, és mérgesen keresztbe fűzte a karját a mellkasán.
- Hagyd már - lökte oldalba gyengéden Hugo. - Ő is tudja, hogy itt vagyunk. Nem felejtette ám el.
- Ha szigorúan nézzük - vetette közbe Nara -, tudott volna időt keríteni rá. A naptárában teljes percek maradtak szabadon, és csak egy kis szervezés kellett volna, hogy...
A szellemalak halványodni kezdett, aztán furcsa hang ütötte meg a három roxfortos fülét. Egyedül Dahlia ismerte fel a hangot: a billentyűk folyamatos kopogását. 

Szia, te hány éves vagy, és mikor kezdtél el olvasni? :)
Még 22, de kb. egy hónap és már 23 leszek.
Olvasni a többséghez hasonlóan 6 évesen kezdtem (nem voltam csodagyerek, na! :D), bár gondolom, nem erre gondolsz. Igazán 5. osztályban kezdtem el olvasni, aztán valamikor 7-8. osztály környékén jött egy újabb hullám, amikor kicsit magasabbra kapcsoltam, és még többet olvastam, mint előtte, Meg Cabot könyveivel és a Harry Potterrel az élen.
Aztán én is bekapcsolódtam a Twilight környéki nagy Vörös Pöttyös lázba, innentől pedig már viszonylag egyenes út vezetett a blogoláshoz és ahhoz, hogy szinte már beteges könyvmoly legyek. :)

az életben nem sokra fogsz menni a blogolásokkal :)
Jaj, de aranyos vagy. :) Ez kedves.
Először is, nem csak blogolással foglalkozom, egyetemista vagyok, szóval tanulok is mellette. Így nyilván nem tekintem főállásomnak a blogolást, egy magas szinten űzött hobbi, ha úgy tetszik, ami kicsit több nyilvánosságot kap (és véleményem szerint kicsit hasznosabb is), mintha otthon puzzle-öznék.
Másodszor pedig az életem itt van és most zajlik. Nem szeretnék belemenni bővebben, hogy mennyi mindent kaptam már a blogolásnak köszönhetően, de rengeteget. Olyanokat is, amiket anyagiakkal nem lehet kifejezni: barátokat, ismerősöket, élményeket, tapasztalatokat, tudást stb, és egy két olyat is, amit egy földhözragadt lélek anyagiakra lefordíthat magának, ha nem tudja megérteni, hogy mennyi "haszna" lehet valakinek akkor is, ha nem kap érte fizetést: premier előtti vetítések, közös sütizések, könyvek, könyvek és könyvek.
Szóval innentől kezdve nem igazán tudok mit kezdeni a kommenteddel, mert mint a példa mutatja, megyek vele valamire, valamire, ami boldogabbá és kiegyensúlyozottabbá tesz - és amivel szerintem sok más embernek is jó perceket szerzek.
(Ha pedig abból indulunk ki, hogy az egyik vágyam, hogy egy kiadónál dolgozhassak és/vagy írjak, jó tapasztalat, olyasmi, amire építhetek. De ez már mellékes...) 

Ha találkozhatnál egy híres emberrel, ki lenne az?
J.K. Rowling vagy Cassandra Clare. Vagy esetleg még John Greennel is szívesen. Azt hiszem, ez a TOP3, ami így elsőre beugrott.
De nagyon sok olyan színész, író és sportoló van, akikkel nagyon szívesen találkoznék. 

200 könyvet elolvastál már idén, tehát rettentő gyorsan olvasol. Te ezt nem tartod a könyv semmibevételének, hogy ilyen hamar túljutsz egy-egy sztorin? Hogy nem szánsz időt az átgondolására, átélésére, belemélyedésére? Nem a mennyiség számít, hanem a minőség. És ez így komolytalanná teszi az egészet
Hát nézd, én erre ugyanazt tudom mondani, mint máskor is. Mindenki más időtartamban, más módon él meg egy történetet. Soha nem voltam az a típus, aki napokig nem tud elszakadni egy-egy történettől, már olyan értelemben, hogy nem tud mellette más történeteket is befogadni. Az emberi agy több dologgal tud foglalkozni párhuzamosan, és az, hogy közben elkezdek egy másik történetet, az nem jelenti azt, hogy azt, amit egy nappal korábban elolvastam, már elfelejtem. Nyilván vannak olyan könyvek, amiket az ember tovább emésztget, de nem csak az olvasás területén, hanem összességében sem voltam soha az a típus, aki egyszerre csak egy dolgot tart fejben. Tehát nem meglepő, ha a könyvekkel is így vagyok. Jó példa mondjuk a Csillagainkban a hiba, amit az elolvasása után még hónapokig rágtam magamban, gondolkoztam rajta, közben pedig elolvastam rengeteg könyvet. Vagy például szinte minden könyvsorozat, amiért rajongok: az, hogy már hónapokkal ezelőtt elolvastam a Mennyei tűz városát, és közben elolvastam már legalább ötven könyvet, nem jelenti azt, hogy nem gondolkozom bizonyos elemein, nem beszélgetek róla ismerősökkel. A két dolog nálam nem zárja ki egymást. Mert ahogy írtam, pont ez az agy szépsége: nem kizárólagos.
Szóval nem, nem tartom ezt a könyv semmibevételének, ahogyan azt sem gondolom, hogy ez bármit is komolytalanná tenne. Mindenki máshogy működik, én így. És nem, nem fogok érte bocsánatot kérni. Én elfogadom, ha valakinek hónapok kellenek egy könyv megemésztésére, igazából megint csak értetlenül állok az előtt, hogy mást miért zavar, ha én éppen máshogy működöm. (Főleg hogy tenném hozzá, nem én vagyok az egyetlen blogger, aki ilyen sokat olvas vagy olvasott egy év alatt.)
Nem utolsó szempont az sem, hogy nincs férjem, nincs gyerekem és diák vagyok, több időm is jut az olvasásra. Ez az, ami kikapcsol, ami feldob. Ha van egy szabad percem, könyvhöz nyúlok.
Vagy hogy ne könyves példát hozzak! Millió egy ember van, aki egyszerre 10-12 vagy még több sorozatot néz rendszeresen, hétről hétre. Mégsem merül fel senkiben, hogy mégis hogy tudja az ember feldolgozni egyszerre ezt a sok sztorit? Vagy a filmkritikusoknál, hogy heti szinten több filmet megnéznek. Na igen, pont ezért: mert marhaság. Legalábbis szerintem.
Abba pedig újfent nem akarok belemenni, ami rendszeresen előkerül a minőségről, mert számomra a sznobság netovábbja, ha valaki mindenkire a szépirodalmat akarja ráerőltetni, mint mindennél feljebb való műfajt. Én a magam szórakozására olvasok, azt, amit engem érdekel, amit én szeretek, abban a tempóban, ahogy azt fel tudom dolgozni magamban. Ha pedig nem könyvek szintjén, hanem olvasás szintjén gondolod a minőséget, akkor pedig újfent azt tudom mondani, hogy ez marhaság. Az a típus vagyok, aki szeret elveszni a részletekben, aki imádja az elrejtett apróságokat és vadássza a sorozatokban az elbújtatott utalásokat és elemezget. Ez nem feltétlen az időfaktor kérdése, hanem figyelmességé. És ha valami megéri, akkor újraolvasok. Akár többször is.


Ja igen:
KÉRDEZZETEK TŐLEM BÁTRAN:

2014. július 5., szombat

A BTK-ról általánosságban - újfent


A BTK-ról általánosságban - újfent

Nem konkrétan csak Üstökös bejegyzésére szeretnék reagálni, most épp az volt, ami miatt belevágtam ebbe a bejegyzésbe, és érinteni fogok olyan dolgokat, amiket ő érintett, szóval ha valakinek úgy tetszik, tekintse ezt válasznak, bár nem feltétlenül csak annak szánom. Igazándiból csak újfent rádöbbentett, hogy a nem BTK tagok körében még mindig vannak félreértések a Blogturné Klub működésével kapcsolatban, ezért írom ezt a bejegyzést. (Egyébként hónapokkal ezelőtt írtam már egy hasonlót, azt hiszem, szóval még csak nem is példa nélküli.)
És hogy arra a kérdésre válaszoljak, ami egyébként a bejegyzésről kérdezett, a poszt első részével nagyjából egyetértek, szépen összeszedte Üstökös a dolgokat, például a fekete háttér-fehér betűszín dologgal és a furcsa betűtípusokkal nem is érthetnék egyet jobban, hogy csak egy konkrétumot hozzak. És egészében is szerintem nagyon összeszedett, korrekt bejegyzés.

Viszont akkor a BTK-ról újfent:

Úgy veszem észre, a kérdés, ami a BTK-val kapcsolatban a legtöbbször felmerül, teljesen jogos. Mármint az, hogy felmerül. Nagyrészt pozitív értékelések születnek a BTK jegyében, így teljesen jogos lehetne a "vád", hogy ez azért van, mert ingyen könyvet kapunk, és direkt feldicsérünk minden könyvet. Szedjük szét kicsit ezt a kérdést két részre, aztán még néhány gondolat a blogturnézásról.


Ingyen könyvet kapunk

Ezzel kapcsolatban az elmúlt pár hétben több kérdést is kaptam, privátban is, ask.fm-en is, e-mailben is, és most megint felmerült. 
Nem hiszem, hogy ezt titkoljuk, szóval öntsünk tiszta vizet a pohárba! Igen, az esetek többségében kapunk papírkönyveket a kiadóktól, annak ellenére is, hogy legtöbbször ebookokat olvasunk, hogy megjelenés előtt/alatt értékelhessük a könyvet. Ne legyünk álszentek: igen, nagyon élvezem ezt a dolgot, öröm nézni őket a polcomon. Ki ne örülne neki, aki szereti a könyveket? 
Viszont ennyire nem egyszerű általánosítani, ugyanis nem minden esetben kapunk papírkönyvet. Csak hogy néhány turnénkat említsem, amikor nem kaptunk: Vámpírakadémia, Halál és Glória, Forever My Girl, Árnyból az angyal, sőt jegyzem meg, az Árnyból az angyal turné esetében még a nyereménykönyvet is az egyik tag ajánlotta föl. Ráadásul éppen most készülünk a nyáron több Retro turnéval is, ezek esetében sem fogunk könyvet kapni. De nyilván nem volt ingyen könyv a karácsonyi turnénkhoz sem, amit a legtöbb résztvevő a kedvencei közé sorol, és az éppen most zajló 100+ turnéhoz sem, mindkét turnéhoz mi magunk szedtük össze a nyereménykönyveket is, saját pénzből.
Szóval igen, ha kapunk, nagyon örülünk az ingyen könyvnek, tekintve, hogy a legtöbben bibliofilek vagyunk, de ez nem alapfeltétel.
Ráadásul azt sem lehet mondani, hogy önzőek vagyunk, a BTK indulásakor és azóta is mindig küzdünk a nyereménykönyvekért, hogy az olvasók is örülhessenek. Sőt, előfordult már az is, hogy lemondtunk a saját példányokról, hogy tudjunk könyvet sorsolni, mert a kiadó nem tudott annyi példányt felajánlani.


A pozitív értékelések kérdése

Ez elég összetett dolog, sokat gondolkoztam is, hogy honnan kellene indítani.
A BTK berkein belül az esetek többségében pozitív értékelések születnek vagy közepesek, lehúzó értékelések nincsenek. Ez tény. De ennek az oka nem az, hogy az ingyen példányok miatt felhúzzuk a könyveket. Hát akkor mi?

A BTK a könyveket reklámozza. Az alapvető célunk az olvasás népszerűsítése, hogy minél többen minél többet olvassanak. Így nyilván a nekünk tetsző, szerintünk jó könyveket szeretnénk az olvasók figyelmébe ajánlani, nem pedig elrettenteni rossz könyvekkel, lehúzó értékelésekkel. Ez a dolog egyik része. Persze lehet vitatkozni a szokásos "a negatív reklám is reklám" dologról, higgyétek el, számos alkalommal megtettük mi magunk is, de a vége mindig ugyanaz: minek akarnánk olyan könyvvel foglalkozni, ami nekünk sem tetszik? (Erről kicsit bővebben lentebb.)

Hogyan is indul egy blogturné? Ez nagyon fontos, mert már önmagában meghatározza, hogy nagy eséllyel nem fog az ember csalódni. Ugyanis senkinek sem kötelező részt venni semmilyen turnéban. Mindenki arra a könyvre jelentkezik, ami érdekli és amiről úgy érzi, neki tetszeni fog valamilyen okból. Ha valaki nem szeret szépirodalmat vagy sci-fit olvasni, vagy már elege van a YA fantasykből, akkor nem jelentkezik az ilyen műfajú könyvekre, mert nyilván nem tetszene neki. Ez már önmagában is szűkíti annak az esélyét, hogy olyan könyvbe szalad bele az ember, ami nem fog neki tetszeni. 

Nem vállalunk el minden könyvet. 23-an vagyunk, sokféle ízléssel, ilyen széles szórásban nagy eséllyel akad olyan ember, akit érdekel a könyv és akinek tetszik a könyv. Elő is fordult már nem egyszer, hogy valaki utált egy könyvet, más meg nagyon szerette. Ez tök természetes. Viszont ha van olyan könyv, ami senkit sem érdekel vagy senkinek sem tetszett, egyszerűen megköszönjük a lehetőséget, de nem turnézunk vele. Volt már olyan könyv, amivel megkerestek minket, és visszautasítottuk. Nem is egyszer. Ha mi magunk nem hiszünk benne, nem akarjuk reklámozni sem.

Aztán ott egy másik ok is: a BTK-zás abban (is) különbözik a sima reciolvasástól, hogy nem csak értékelünk egy könyvet, hanem ennél sokkal szélesebb szolgáltatást nyújtunk. (Na jó, ez nagyon idétlenül hangzik így, de...) Időpontot egyeztetünk, megszervezzük egymás között a ráérést, bannert szerkesztünk, játékot találunk ki, extrákat keresünk és írunk vagy fordítunk, adott esetben interjút készítünk, linkelgetjük a többiek bejegyzéseit, a turné után sorsolunk, kiértesítünk, majd a nyertesek listáját elküldjük a kiadóknak, hogy csak a főbb pontokat felsoroljam. Egyértelmű, hogy ez sokkal több "munka" és idő, mint egyszerűen értékelést írni. (Amit persze általában szintén megteszünk.) Mi sem vagyunk mártírok. Ha nem tetszett egy könyv, nyilván nem szeretnénk ennyi időt eltölteni velük. Minek akarnék egy olyan könyvhöz kimaradt jelenetet fordítani például, aminek az esetében maga a könyv sem tetszett? (Plusz visszatérve az ingyen könyvre: minek akarnánk még akár ingyen is egy olyan könyvet, amit annyira utáltunk, hogy még egyszer is kín volt elolvasni?)

Hazudni sem fogok: nyilván a BTK működéséhez szükséges, hogy jó kapcsolatot ápoljunk a kiadókkal, és nyilván egyik kiadó sem lenne boldog, ha totálisan lehúznánk a könyvüket. És egészen más, ha valaki egymaga lehúz egy recenzióba kapott könyvet, és megint más, ha vagyunk egy turnéban 6-an, és egymás után szépen, konzekvensen mind lehúznánk a könyvet. A BTK ugyanis hatványozott dolog, pont az a lényege, hogy több blogger egymás utáni véleménye nagyobb hatást vált ki, mintha egymástól függetlenül írnánk róla. Tehát ha mindegyikünk szerint jó egy könyv, akkor egy olvasó nagyobb eséllyel elhiszi, hogy jó a könyv, hiszen ha hatan szerették, az már csak jelent valamit. Ugyanez pedig fordítva is érvényes. (Nyilván vannak olyanok, akiknek nagyon letisztult véleménye van, és nem érdekli, hogy az általa nem ismert, nem kedvelt bloggerek mit gondolnak egy könyvről, de a BTK célcsoportját nyilván nem ezek az olvasók vagy sok esetben bloggerek adják.)

Ha mégis előfordul esetleg, hogy valakinek valamilyen könyv minden előzetes jóslat ellenére nem tetszett, egyszerűen kilép a turnéból, aztán turnén kívül majd természetesen írhat róla. És ez nem csak azért van így, mert nem akarunk könyveket lehúzni, hanem azért is, mert nyilván senkitől nem várjuk el, hogy több órányi munkát fektessen egy olyan könyvbe, amit szívesebben felejtene el.
Hozok saját példát, bár eddig ezekről nem igazán beszéltem, tulajdonképpen nem titok. Én magam két könyvet utasítottam eddig vissza olvasás után úgy, hogy egyébként jelentkeztem rá. Az egyik Az őrző volt, a másik pedig a Zúzógép. Illetve volt egy könyv, aminél vacilláltam, de olvasás után úgy döntöttem, jobb is, ha nem jelentkezem, ez a Kihasznált alkalom volt. (Aminél külön vicces, hogy a többi tagnak nagyon tetszett, és nagyon nem egyezett a véleményük az enyémmel. Van ilyen, 23 tagnál bőven előfordulhat.) Ezekről inkább nem írtam, bár tervezgetem már egy ideje, hogy Az őrzőhöz még visszatérek, csak nem volt rá időm. A hátam közepére nem kívántam, hogy extrákat gyűjtögessek meg nagy lelkesen könyvet sorsolgassak, amikor nekem nem jöttek be.
Az meg természetes, hogy ebben az esetben papírpéldányt sem kértem és nem is kaptam.

Illetve még egy utolsó gondolat a pozitív értékelésekkel kapcsolatban. A jónak vannak szintjei. Én magam nem pontozom a könyveket, de a legtöbben igen, és nem arra kell számítani a BTK-s bejegyzések esetében, hogy minden könyv 10/10-es vagy 5/5-ös. Számos 3, 3 és fél csillagos, vagy 10-es skálából 6 pontos értékelés született. És még ha ajánlunk is egy könyvet, szerintem mind leírjuk azt is, ha valami nem tetszett benne. Lehúzós kritikákat senki ne várjon a BTK-tól, de nem csak és kizárólag pozitívumokat írunk. 


Egyediség

Üstökös említette ezt is, erre igazából tényleg csak néhány mondatban reagálnék, mert elfogadom, hogy neki ez a véleménye. Nyilván ízlés kérdése a dolog, egyébként is ugyanazokról a könyvekről írunk, nem is állítom, hogy nincsenek átfedések. 

Tényleg csak annyit szeretnék mondani, hogy a BTK-n belül semmi sincs központilag meghatározva az értékelésekkel kapcsolatban. Van egy váz, ami valamilyen formában minden bejegyzésben megjelenik (bevezető szöveg, banner, nyereményjáték, BTK linkek stb.), de a könyvek értékelésébe semmilyen formában nem szólunk bele. Mindenki azt ír, amit szeretne, úgy, ahogy azt szeretné. Nem beszéljük meg előre, hogy mit fogunk írni és hogyan. Ha valami hasonlóság mégis előfordul, az véletlen. Pont a napokban beszélgettünk Ronival a következő turnés könyvünkről, a Veszélyben a Tölgy!-ről, és mindkettőnknek, egymástól függetlenül tök ugyanaz jutott eszünkbe: hogy olyan, mint a Z, a hangya meg az Egy bogár élete keveréke. Nyilván mindketten beleírjuk az értékelésünkbe, legalábbis gyanítom, ő is meg fogja tenni, de mindkettőnknek saját gondolata volt ez. Van ilyen, hiszen ugyanazokról a történetekről van szó.

Az, hogy kinek mennyire egyedi az értékelése, mindenkinek saját felelőssége, BTK-tól függetlenül nyilván valakinek a stílusa ennek jön be, valakinek a stílusa annak.


Munka

Igazándiból talán ez volt az a pont a bejegyzésben, amire a leginkább reagálni akartam kommentben, de ha nem kapok kérdést, nem tettem volna. Viszont ha már belemásztam a témába, akkor erről is írok.
Nem tudom, konkrétan ki hasonlította munkához a BTK-t, nem tartom kizártnak, hogy én írtam ilyesmit. Rendszeresen írom, hogy nagy meló a BTK, hogy sok munka van vele, hogy rengeteget dolgozunk vele. De őszintén szíven ütött, hogy valaki ezt ennyire a szívére vette, és biztos vagyok benne, hogy sokan gondolták ezt, nem csak Üstökös. 
A BTK nem munka, senki sem kötelességből csinálja. Mind élvezzük azt, hogy ennyit olvashatunk, a társaságot, a hangulatot, a lehetőséget. Ez szerintem most a 100+ turnén adott válaszainkból tökéletesen kitűnik. 
Ha mégis a fentieket írjuk, akkor azt nem negatív értelemben tesszük, csak a fáradtság szól belőlünk. Illetve ami tény, az tény: nagy meló a blogturnézás. A gond ezzel csak az, hogy van, aki rögtön arra asszociál, hogy ez rosszat jelent. Ez nem feltétlen rossz, az ember olyasmivel is dolgozhat, "melózhat" sokat, amit szeret. Egyszerűen azért, mert fogyasztja az energiáit, az idejét stb. Ez még nem jelenti azt, hogy nem élvezi. Például a barátnőmnek az a hobbija, hogy többezer darabos kirakókat rak ki. Közben szentségel, anyázik, ha nem talál meg egy-egy hiányzó darabkát, és amikor kirakja, mindig előkerül, hogy mennyit dolgozott meg "szenvedett" vele. Ez nem jelenti azt, hogy nem élvezte, nyilván azért ez a hobbija, mert szereti csinálni. De ettől még tény, ami tény: szívja az energiát és az idejét, tehát "melós". 

A BTK tagjai többségében dolgoznak vagy tanulnak, munka, család, tanulás mellett írjuk a bejegyzéseinket, szabadidőnkben, és a jó élményeken, az esetleges ingyen könyveken és az olvasók szeretetén, a kiadó háláján kívül nem kapunk mást. Akinek ez nem elég, az ne csinálja. Nyilván azért blogturnézunk, mert élvezzük, ha csak anyagi okok hajtanának minket, nem érné meg. Még ha az ingyen könyveket számítjuk is, sokkal többet dolgozunk a posztokon meg úgy alapból a BTK működésén, mint hogy órabérbe leosztva (a könyvek árával számolva), megérje a dolog.  (Eszembe sem jutna ilyet tenni, de hát, van olyan, aki csak számokból ért.)
Ez a hobbink, a szívügyünk, szeretjük csinálni. Még akkor is, ha egy húzósabb időszakban néha mindenki panaszkodik kicsit. Kérdezzen meg bárki egy BTK tagot, biztos vagyok benne, hogy mosoly lesz az arcán, ha szóba kerül egy-egy turné, akármilyen sűrű volt is a program mondjuk a Könyvfesztivál vagy a Könyvhét előtt. 


Csak friss megjelenésekkel foglalkozunk

A BTK nagyrészt friss könyvekkel foglalkozik. Csak mert csak.
De egyébként szervezünk Retro turnékat is, amikor nem friss megjelenésekről írunk, idén nyárra tervezünk például Outlander turnét csak hogy egyet említsek, de például az Árnyból az angyal vagy a Halál és Glória sem friss megjelenés volt, amikor foglalkoztunk velük.
A BTK tagjai pedig a turnén kívül arról írnak, amiről szeretnének, ha régi könyvről, akkor régi könyvről, mindenkinek szíve-joga, szerintem mindenki foglalkozik régebbi könyvekkel is, nem csak és kizárólag újakkal.


És végül még annyit hadd írjak le a kommenteket olvasva, hogy sajnáljuk, ha valaki a BTK működése miatt nem kapott recipéldányt egy kiadótól. Soha nem volt és most sem célunk monopolizálni a recipiacot. Ebbe nekünk nincs beleszólásunk, mi magunk tesszük a dolgunk, a többi a kiadókon múlik.


Ezzel az egésszel nem vitát szeretnék gerjeszteni. Tényleg nem akarok kommentháborút indítani, őszintén nem ez volt a célom ezzel a bejegyzéssel, elfogadom Üstökös véleményét. Azért gondoltam, hogy belevágok ebbe a bejegyzésbe, mert BTK tagként több rálátásom van arra, hogy mi zajlik a kulisszák mögött, és így talán kicsit mindenki teljesebb képet kaphat. A blogturnés bejegyzések olvasása nem kényszer, senkitől sem várjuk el, hogy szeressen minket vagy alapjáraton azokat a műfajokat, amikkel nagyrészt foglalkozunk. A világháló elég nagy, ahogy alapból a blogger közösségben is sok mindenki megfér és van helye.